BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Hivatal a bérlakásszektorért

A bérlakásszektor megerősítését tartja az egyik legfontosabb feladatának a szeptember elsejétől létrehozott lakáshivatal tegnap bemutatkozó vezetője. Fegyverneky Sándor, aki kinevezését megelőzően a XIII. kerületi önkormányzat főépítésze volt, az európai példát említette: a lakásállományon belül átlagosan 30-35 százalék a bérlakások részesedése. Ezzel szemben Magyarországon - a példa nélkülinek mondható lakásprivatizáció miatt - nyolc százalékra zuhant az ilyen otthonok aránya. Az idén 10 milliárd forintot oszthatnak szét pályázati úton a bérlakásállomány növelésére. Az Országos Lakás- és Építésügyi Hivatal (OLÉH) helyettes államtitkári ranggal felruházott elnöke szerint kívánatos lenne, hogy a magántőke is felfedezze magának ezt a szektort. A hivatal elsősorban a lakbér-támogatási rendszer révén szeretné elérni ezt a célt: ha ugyanis széles rétegek számára kifizethetővé válik a piaci lakbér, a vállalkozói tőke is szívesen megjelenik ezen a rentábilissá váló piacon.

Az eredeti terveknek megfelelően már az ősszel a kormány elé terjesztik a társasházi, a lakásszövetkezeti és az építési törvényjavaslatot - jegyezte meg a hivatal elnöke, utalva arra, hogy a jogalkotási munkában is fontos szerep vár az intézményre. Örvendetesnek mondta, hogy a lakáspolitikával és az építésüggyel foglalkozó intézmények végre önálló államigazgatási szervként egy szervezeti egységbe kerülnek, bár, mint mondta, most sem egy fedél alá.

A hivatalban dolgozó 52 köztisztviselő 90 százaléka eddig is az ágazatban, valamelyik ágazati főhivatalnál tevékenykedett. Vagyis az újabb hivatal létrehozásával nem nőtt a létszám, mint ahogy a működtetéséhez szükséges költségek sem: ugyanis az marad a korábban tervezett idei bázison, csak a szétaprózott részlegekre elkülönített összegek most összeadódnak. (BJA)

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.