Szeptember közepén új pályázatot indít a gazdasági tárca a fuvarozók részére. Mint arról korábban beszámoltunk, ezt a Széchenyi vállalkozásfejlesztési program keretében indítják útjára. A kétmilliárd forint keretű tender feltételeiről tegnap tartották az utolsó egyeztetést a szakmai érdekképviseletek képviselőivel.
A most kimunkált tervezet szerint a támogatásra belföldi fuvarozók pályázhatnának - tudtuk meg Peredi Pétertől, a Fuvarozó Vállalkozók Országos Szövetsége (Fuvosz) főtitkárától. Járművenként hárommillió forint támogatást lehetne kapni, de kikötés, hogy az összeg nem haladhatja meg az eszközérték 25 százalékát. Egy vállalkozó legfeljebb öt jármű beszerzéséhez pályázhatna támogatásért. Feltételként szabnák, hogy minden egyes támogatással beszerzett jármű esetében ki kell vonni egy korszerűtlent, olyant, amely legalább egy évig a pályázó tulajdonában volt. Azaz a pályázat nemcsak a belföldi fuvarozók versenyképességét javítja, hanem a környezetvédelmet is szolgálja.
A javaslat már csak a Pénzügyminisztérium áldására vár. Annak megléte esetén - a tervek szerint - a tender szeptember 15-én startolhat. (VG)
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.