Wolfgang Clement német gazdasági miniszter szerint Brüsszel nem ismeri fel az európai ipar gazdasági jelentőségét és az ázsiai, illetve amerikai vállalatok erős versenyét. "Az ipar 45 millió embert foglalkoztat Európában. Amíg ezt nem értik meg Németországban is, addig nem érhetjük el az EU maga elé tűzött céljait, azt, hogy Európa 2010-re a leggyorsabban növő és legtöbbet újító régió legyen a világon" - jelentette ki egy interjúban, amelyet a Financial Times közölt.
Clement elmondta, hogy a kormány a vegyipari munkáltatókkal és szakszervezetekkel közös álláspontot fogalmazott meg, amelynek elfogadása próbaköve volna annak, képes-e az Európai Bizottság globálisabb keretekben gondolkozni. Clement nem hivatalos érintkezésben van e kérdésről francia és brit kollégájával az ipar nézeteinek brüsszeli képviselete érdekében. Véleménye szerint más iparágak is veszélyben vannak, így a gépkocsiipar, valamint az energiatermelés és -elosztás.
A Clement által említett állásfoglalás válasz a bizottságnak arra a javaslatára, amely szerint a mindennapos használatra szolgáló vegyi anyagokat tesztelni kell. Ez szerinte túl bürokratikus és rontja a versenyképességet.
A miniszter bízik a német gazdaság jövő évi teljesítményében. A Reuters Televisionben cáfolta a Der Spiegel jelentését, hogy a kormány jövő évi növekedési becslését erősen lefelé fogják módosítani abból a célból, hogy az EU ne szabjon ki országára büntetést a deficitkorlát átlépése miatt. Kijelentette, hogy a német gazdaság jövőre két százalékkal fog bővülni, s ezen a becslésen októberig nem változtatnak. Bizakodása a külföldi kereslet növekedésén kívül a hárommal több munkanapon is alapul. (VG)
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.