BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Önerőből van iskolatej-akció

Országos program híján egyes településeken önerőből igyekeznek fenntartani a diákoknak a napi két deciliter tejet biztosító iskolatej-akciót az önkormányzatok. Mint beszámoltunk róla, a korábbi ígéretek ellenére az államilag finanszírozott projekt nem indult el a tegnapi tanévkezdéskor, mivel a megfelelő előkészületek nem történtek meg. Szakértői vélemények szerint az országos program megkezdéséhez a legjobb esetben is több hónapra lenne szükség (VG, 2003. szeptember 1.).

A székesfehérvári önkormányzat a Parmalat Rt.-vel kötött szerződést az iskolatej-akció folytatásához - tudtuk meg Stettler Zsuzsanna irodavezetőtől. A megállapodás révén minden székesfehérvári alsó tagozatos diák hozzájut a napi két deci tejhez. Az önkormányzat a költségek 81 százalékát fedezi, a fennmaradó részt a Parmalat vállalja magára. Így a program nem hárít terhet a családokra, közölte az irodavezető.

A fővárosban ősztől a Sole Hungária Rt. látja el iskolatejjel az általános iskolás diákokat, miután e lehetőséget közbeszerzési pályázaton elnyerte - tájékoztatta a Világgazdaságot Gerard Lenihan, a szegedi központú cég vezérigazgatója. A Főpolgármesteri Hivatal az új tanévre a kerületekkel létrehozott külön tejalapból finanszírozza a mintegy 725 millió forintos akciót. A budapesti általános iskolások mintegy kétharmada, 76-77 ezer - a szociális körülményei miatt rászoruló - diák jut reggelente egy pohár tejhez és péksüteményhez. Az utóbbit a dunaharaszti Dunakenyér Rt. szállítja. Az akciót a Sole Rt. a 11. éve vállalja a fővárosban, és mellette két megyébe - Nógrád és Bács-Kiskun 15 településére - is szállít, mondta el a vezérigazgató. Korábban ennél több kisebb-nagyobb régióba, illetve településre szállítottak napi mintegy 30 ezer adagot. Vidéken jelenleg mindössze mintegy 1000-re van megrendelés.

Gerard Lenihan elmondta azt is: cége szorgalmazza az iskolatej-akció országossá tételét. A Sole a jelenleginél ismét sokkal több település iskoláiba szállítana tejet. A cégvezető szerint a magyarországi tejfogyasztás növelésének is fontos eszköze lenne az iskolatej-akció. A korábbi fejenkénti 220-230 literes országos fogyasztással szemben ugyanis a mai 140-145 literes aligha fogadható el.

Kaposvárra a barcsi Drávatej Kft. szállít iskolatejet, mondta érdeklődésünkre Francz Rezsőné ügyvezető igazgató. Korábban egész Somogy megyét ellátták e speciális áruval, ősztől viszont csak a megyei jogú város rendelte meg, így mintegy 2700-2900 alsó tagozatos kap naponta egy pohár iskolatejet és péksüteményt. A cég ezzel a tanév alatt mintegy tízmillió forint értékű bevételre tesz szert. A cég önköltséges áron adja a tejet, viszont a szállítási kiadást maga állja. Franczné szerint ez hoszszabb távon kifizetődő, tekintve, hogy később az iskolatejet fogyasztókból tejtermékvásárlók lehetnek.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.