Nagy lehetőség menne veszendőbe, ha a WTO-államok kereskedelmi minisztereinek a jövő héten nem sikerülne áttörést elérniük a liberalizációs tárgyalásokon - hangoztatja Uri Dadush, a Világbank kereskedelmi osztályának igazgatója. A nemzetközi pénzügyi szervezet a dohai WTO-forduló eredményessége szempontjából sorsdöntőnek ígérkező jövő heti cancúni (Mexikó) miniszteri értekezlete előtt adta ki jelentését, amelyben a liberalizációs tárgyalások tétjét taglalja.
Az anyag szerint a jelenleg világszerte alkalmazott magas agrár- és ipari vámok, továbbá mezőgazdasági szubvenciók súlyosan torzítják a világkereskedelmet. Elsősorban a szegény országok termelői járnak roszszul, de a fejlett gazdaságok lendületét is visszafogják a piacvédő intézkedések, a fogyasztók pedig világszerte nyögik a mesterségesen magasan tartott élelmiszerárakat. A Világbank azt javasolja, hogy a gazdag országok 2010-ig fokozatosan 10 százalékra csökkentsék az agrártermékek, és 5 százalékra a feldolgozott ipari áruk vámját; a fejlődő országok esetében 15, illetve 10 százalék lenne a cél. Ezen túlmenően valamennyi országnak meg kellene szüntetnie az agrárszubvenciókat és a szabad kereskedelmet gátló egyéb eszközöket (kvóták, dömpingvámok stb.).
A szakértők szerint ezek az intézkedések 2015-ig - a megvalósítás ütemétől, a termelők reakcióinak hatékonyságától és más tényezőktől függően - 290-520 milliárd dollárnyi pluszjövedelmet generálnának világszerte. Az ipari országok ennek durván egyharmadára számíthatnának, részben a fogyasztók számára olcsóbbá váló áruk, részben a közepes jövedelmű államok piacára való könnyebb bejutás révén. A közepes jövedelmű országok a növekvő piaci lehetőségekből és a liberalizációval járó élénkebb belföldi versenyből húznának hasznot, míg a szegény országok számára olcsóbbá válnának az importáruk, és könnyebbé a gazdag államok piacára való bejutás. Ennek köszönhetően jelentősen csökkenne a szegénységben élő emberek száma, és a fejlődő országok végre nem lennének egyes ipari hatalmak jótékony alamizsnáira utalva, hiszen általánossá válnának a szabad kereskedelem normái - érvel a Világbank.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.