BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Röviden

Francia extraadótervek dízelre

Extraadót vetne ki a dízelüzemanyagra a francia kormány, mert - mint Jean-Pierre Raffarin miniszterelnök érvelt - csak ebből a bevételből tudják finanszírozni a vasúti fejlesztéseket. Előzőleg a pénzügyminisztérium még elzárkózott annak kommentálásától, hogy lapértesülés szerint literenként 2 vagy 3 eurócenttel emelnék a benzinadót 2004-ben, az állami bevételek növelése érdekében. A környezetvédelmi miniszter ugyanakkor nem titkolta, hogy literenként plusz 2,5 eurócent adót vetnének ki a dízelüzemanyagra, amely a legkörnyezetszennyezőbb járműveket hajtja. (Reuters)



A jüanban bíznak a kínaiak

Kínában augusztusban tovább csökkent a magánszemélyek valutamegtakarítása, noha maga az összeg még mindig 2,4 százalékkal nőtt az egy évvel ezelőtti szinthez képest. A szakértők a betétek utáni kamatok mérséklődésének és a nemzeti valuta, a jüan sokak által várt megerősödésének tulajdonítják a második hónapja észlelhető tendenciát. A pénzintézetekben elhelyezett valutabetétek a júliusi 90,5 és a júniusi 90,9 milliárd dollárról 89,6 milliárd dollárra estek vissza a múlt hónap végére. (Reuters)



Boszniában a legdrágább a cégalapítás

A Világbank elemzése szerint a vállalatalapítás költségei szempontjából Bosznia a világ legdrágább államai között szerepel, emellett ott egy kereskedelmi szerződés betartásának bírósági úton való kikényszerítése több mint két és fél évig eltart. Bár a korábbi jugoszláv tagállamban van bizonyos haladás a gazdasági-jogi infrastruktúra alapjainak kiépítésében, a környezet még mindig ellenséges a vállalatalapítással szemben - hangoztatja a 133 államra kiterjedő tanulmány. Miközben óriási szükség lenne a foglalkoztatási lehetőségek bővítésére, az állami szektor még mindig uralja a gazdaság mintegy 50-60 százalékát. (Reuters)



Forrást keres az SPD

A nagyobbik német kormánypárt, az SPD vezetősége a tőkenyereség és az örökösödés adójának megszigorítására készül. A javaslatokat szeptember 29-én készülnek elfogadni, hogy a novemberi pártkongresszus elé terjesszék. Olaf Scholtz főtitkár szerint a nyereség összes formáját egységesen 15 százalékkal terhelnék meg, míg az örökösödési adó mértékéről csak az alkotmánybíróságnak a mostani szabályokat véleményező döntése után határoznának. (Reuters)



Zágrábot hiánycsökkentésre intik

Az Európai Bizottság és a Világbank egymástól függetlenül arra figyelmeztette Horvátországot, hogy túl magas a költségvetés hiánya, és ez a külföldi eladósodottság ugyancsak magas szintjével együtt gazdasági kockázatokat rejt magában. Hasonló álláspontra helyezkedett a múlt héten Mato Crkvenac pénzügyminiszter is, aki most megígérte, hogy Zágráb nem fogja exportösztönző megfontolásokból leértékelni valutáját. (Reuters)



Halasztódhat a német kamionútdíj

Technikai problémák miatt újabb halasztást szenvedhet a teherautókra vonatkozó autópályadíj németországi bevezetése - jelentette be a berlini közlekedésügyi minisztérium, hozzátéve, hogy végleges döntés még a héten várható. A november 2-ai premiert megelőző négyhetes próbaidőszaknak pénteken kellene megkezdődnie, de váratlan problémák adódtak a pénzszedő berendezésekkel. (Reuters)



OECD: egyenlőtlen fejlődés

A Gazdasági és Együttműködési Fejlesztési Szervezet (OECD) egészében a második negyedévben 0,5 százalékkal növekedett a GDP az első negyed 0,3 százaléka után - jelentették be előzetes becslésként. A harminc tagállam fejlődése azonban a kiáltó egyenlőtlenség jeleit mutatja: az euróövezet az első negyedév stagnálása után 0,1 százalékkal zsugorodott, Kanada GDP-je is csökkent, míg az USA első negyedben elért 0,4 százalék után 0,8, Japán pedig 0,6 után kerek egy százalékkal bővítette a másodikban hazai össztermékét. (Reuters)



Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.