BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Röviden

Hátrányban a kisebb szoftverfejlesztő cégek

Az Európai Parlament egy brit képviselője szerint súlyos hátrányba kerülhetnek az unióban tevékenykedő kis és közepes szoftverfejlesztő cégek, ha törvényerőre emelkedik az a javaslat, hogy programozási megoldásokat is lehessen szabadalmaztatni. A védettséggel olyan egyszerű megoldások is hozzáférhetetlenné válhatnának, mint valamely állomány letöltésének vagy tömörítésének előrehaladottságát jelző ábra. Mivel a kisebb cégeknek nincsenek személyi erőforrásaik a szabadalmak kutatására vagy bejegyeztetésére, előfordulhat, hogy valamely elfogadott oltalmat áthágnak. (EUobserver)



A vasútnak is be kell engednie a konkurenciát

Az Európai Bizottság kényszerítette az olasz államvasutat (Ferrovie dello Stato), hogy az általa fenntartott pályákon engedélyezze egy német magánfuvarozó vállalat (a Georg Verkehrsorganisation, GVG) személyszállító szerelvényének közlekedtetését. A testület előzőleg elmarasztalta az olasz államvasutat, mert korábban megtagadta sínhálózatának rendelkezésre bocsátását. A bizottság a Deutsche Bahn igazgatóságával is tárgyalásban áll, hogy engedélyezze a GVG számára személyszállító vonatok közlekedtetését a svédországi Malmö és Frankfurt között. Végül is a cél az, hogy bármely tagállam bármely cége nyújthasson fuvarozási szolgáltatásokat más tagállam sínhálózatán. (Reuters)



Csekély érdeklődés a környező nyelvek iránt

Az Oktatási Minisztérium által kiírt világnyelvprogram kevéssé tanított nyelvek oktatását támogató Élesztő alprogramjára a beérkezett 42 pályázatból 27 nyert támogatást. Az alprogram keretében francia, olasz, orosz, holland, finn, spanyol, horvát, szlovén, német nyelv oktatása indulhat meg. Az angolon kívül bármilyen nyelvvel lehetett pályázni, de a környező országok nyelvei iránt továbbra is kicsi az érdeklődés. (VG)

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.