BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Veszteségesek a sertéstartók

Összesen 7,5-8 milliárd forint veszteséget szenvedtek el az év első hét hónapjában a sertéstartók, főként az alacsony felvásárlási árak miatt, hangzott el a szövetkezeti érdekképviselet termelői tagozatának ülésén. A gazdák pozícióit a kalászos gabonák nyár óta tartó drágulása tovább rontja, ezért a termelők állami kamattámogatást szorgalmaznak a takarmányvásárláshoz szükséges hitelekre. Sürgetik: az idén meghirdetett, 2-3 ezer forintos egyedenkénti haszonállat-tartási dotációt az itthon levágott állatok mellett az exportált hízókra is igénybe lehessen venni.

Az ágazati feszültséget növeli, hogy a termelők információi szerint a feldolgozók ismét az év eleji szintre, kilónként 220 forintra csökkentenék a felvásárlási átlagárat. Tóth István, a Mezőgazdasági Szövetkezők és Termelők Országos Szövetségének (MOSZ) titkára elmondta: ma nincs olyan mértékű túlkínálat, hogy a sertésárakat le lehetne törni. Az év első felében létrehozott szakértői bizottság - amely az unió öt meghatározó sertéstermelő országának árait veszi alapul - a napokban kilónként 250 forintra emelte az átlagos minőségű sertések minimális felvásárlási árát, hangzott el.

A húsipar helyzetét nehezíti: augusztusban kimerült az ágazat számára elkülönített, 3,3 milliárd forintos rendkívüli exporttámogatási keret. Másrészt az állattartók nehezményezik: a sertésszektorra szánt, 19 milliárdos éves költségvetési dotációs öszszeg egyharmadához lehetett csak hozzáférni július végéig. Egyes támogatásokat a termelők szerint mai formájukban nem lehet megszerezni, mivel több intézkedés iránt - tisztázatlan körülmények miatt - a jelzettnél gyengébb volt az érdeklődés, illetve a túlságosan szigorúnak tartott feltételek gátolták a pénzhez jutást. További gondot jelenthet, hogy az FVM a közeljövőben meg kívánja szüntetni az EU-s előírásokkal ellentétesnek ítélt, kilónként 15-20 forintos minőségi termelői támogatást.

Az agrártárca vizsgálja, mi az oka a vártnál kisebb eddigi pénzfelhasználásnak - közölte Lukács László, a minisztérium osztályvezetője. A ma rendelkezésre álló, 19 milliárd forintos öszszegnél nincs több forrás az ágazat további támogatására. (VG)

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.