A vállalkozói bérlakásépítés elősegítése, a lakbértámogatás bevezetése lesz az egyik legfontosabb eleme a kormány lakáspolitikájának, mondta Csabai Lászlóné lakásügyi kormánymegbízott a 15 évre szóló nemzeti lakásprogramról hónapok óta folytatott társadalmi vita zárókonferenciájának szünetében. Szeretnék elérni, hogy a lakásprogram elemeinek bővítésével mind több család számára teremtsenek jobb lakáskörülményeket. Lapunk felvetésére, miszerint a jövő évi költségvetésben nincs elkülönítve forrás a lakbértámogatásra, elmondta: a szükséges összegre fedezetet nyújt az önkormányzatoknak juttatandó lakhatási támogatás, s a Belügyminisztérium fejezetében szereplő lakáscélokra szánt finanszírozási összeg. Jövőre egy kétmilliárdos induló keret elég lesz, ebből négyezer család támogatására telik, vélte. Azért sem kell még a következő évben nagyobb összeggel kalkulálni, mert a kísérleti szakaszban csak új építésű lakásokhoz adnának segítséget, így a kifizetések leghamarabb az év végén kezdődhetnek. Egyelőre csak rendelet jelenik meg a támogatási rendszerről, törvény a kísérleti szakasz lezárultát követő egy-két év múlva várható.
Ha a vállalkozói tőke megmozgatására tett erőfeszítések sikeresek lesznek, jövőre 4 ezer, 2006-ban 8-10 ezer új bérlakás épülhet, jósolta Csabai Lászlóné. A cél az, hogy a jelenlegi 8 helyett 15 éven belül legalább 15 százalékos legyen Magyarországon a bérlakások aránya, párosulva a a 21. században elvárható minőségi követelményekkel.
A nemzeti lakásprogram végleges formába öntött változata "a lehető legrövidebb időn belül" a kormány elé kerül - tudtuk meg. (BJA)
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.