Elektronikus igazgatási rendszert alakít ki Zirc önkormányzata a japán Gifu tartomány támogatásával. Az e-önkormányzat megvalósítását modellértékűnek szánják a rendszer létesítői, amelyhez a mintegy nyolcezer lakosú város a meglévő intézményrendszerével megfelelő feltételeket biztosít.
Horváth László, a település polgármestere elmondta, a Japánban már széles körben alkalmazott e-igazgatási rendszer magyarországi adaptálása több lépcsőben valósítható meg. Az első ütemben a polgármesteri hivatal ügyintézési mechanizmusának digitalizálása a cél. A többi fejlesztés azt követően, a tapasztalatok felhasználásával történik majd.
A zirci e-önkormányzat megvalósításához a támogatási rendszert jelenleg dolgozzák ki a felek, s a jövő év elején elkezdődhet a fejlesztés. A támogatás financiális része egy japán fejlesztési alapítványon keresztül bonyolódik. A magyar kormány támogatására is számítanak, mivel olyan, úgynevezett pilot projektről van szó, amelynek tapasztalatait a magyarországi közigazgatási rendszerek kialakításánál is fel tudják majd használni.
A polgármester szerint az elektronikus igazgatási rendszer megvalósításának technikai feltétele, hogy a városban teljesen kiépüljön a csillagpontos, informatikai adatátvitelt biztosító kábelhálózat. Ennek kiépítettsége jelenleg 50 százalékos. Ezenkívül városi számítógépes terminálokat kell kihelyezni, és az e-rendszerhez szükséges hivatali, intézményi infrastruktúra megteremtése is részben hátravan. Meg kell határozni és el kell készíteni a rendszerhez azt a tartalmat, amely jól használhatóvá, sokrétűvé teheti az e-várost. A funkciók közé tartozhatnak térinformatikai, turisztikai információk, hivatali szolgáltatások, oktatási, egészségügyi, közművelődési adatbázisok.
A polgármester bízik abban, hogy Zirc polgárai belátható időn belül elektronikusan intézhetik ügyeiket, így nőhet a szolgáltatások színvonala, s a jelenleginél lényegesen több ügy kezelésére lesz lehetőség.
A rendszer segítségével a külföldi gazdasági befektetők is könnyebben megismerhetik a város kínálta lehetőségeket, s a turisták számára is könnyebben hozzáférhető, sokrétűbb információk beszerzésére lesz lehetőség. A gazdaságilag hátrányos helyzetűnek számító településen a lakosság széles körében lehetővé válik a távmunka is, amely javíthat a térség foglalkoztatottsági helyzetén.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.