BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Hét kiemelt program

A költségvetési törvény tervezete alapján jövőre 3,5 milliárd forint fordítható hét országos jelentőségű területfejlesztési programra - tájékoztatta a Világgazdaságot a Nemzeti Területfejlesztési Hivatal főosztályvezetője. Pintye Ágnes elmondta: ebben az évben három projekt szerepel külön nevesítve a költségvetésben, ehhez jövőre újabb négy kiemelt program társul.

A bősi erőmű üzembe állítása, illetve a Duna elterelése után - a környezeti katasztrófa megakadályozása érdekében - már 1992-ben országgyűlési határozat született a térség rehabilitációs terveinek elkészítéséről, a munka azonban a szükségesnél jóval lassabban haladt. A Mosoni-Duna és a Szigetköz rehabilitációja az előző három évben kezdődött. Jelentős előrelépés, hogy az idén elkészült a Mosoni-Duna térségének komplex fejlesztési programja. A folyónak ezen az ágán megfelelő vízműtárgyak építésével kezelhetőbb a helyzet a szlovák féllel való megegyezés nélkül is. A fejlesztési tervhez kapcsolódó programok, beruházások megvalósításához remélhetőleg az európai uniós pályázatokon is lehet majd forrásokat nyerni - fejtette ki a főosztályvezető.

Mivel a Szigetköz térségét szeretnék megóvni a kiszáradástól, ebben az évben itt is folytatódtak a rehabilitációs munkák, s jövőre szintén várhatóak új programok. Elsősorban a kisebb tavak rehabilitációja, a holtágak vízellátásának pótlása kezdődött el, jövőre pedig a kálnoki és a rajkai holtág, illetve a dunaremetei csatorna vízpótlását kívánják megoldani.

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.