Ingyen szoftver kisvállalatoknak
A Novell Magyarország ingyen bocsátja a kisvállalatok rendelkezésére a 250 ezer forint értékű Novell Hálózati Alapcsomagját - jelentette be Szittya Tamás, a társaság ügyvezető igazgatója.
A sajtótájékoztatón elhangzott, hogy a Novell európai akciójának egyelőre nincs időbeli, illetve a szoftver darabszámát illető korlátja, s így a Novell magyarországi leányvállalata minden jelentkező számára átadja a szoftvert.
A vállalatoknak a Novell viszonteladóinál kell jelentkezniük, s a hálózati alapcsomaghoz az akció keretében megkapják a Vírus Buster Kft. vírusvédelmi szoftverét is.
A kisvállalatoknak ahhoz, hogy megkaphassák a szoftvert ingyen, mindössze 2 ezer forintot kell fizetniük azért, mert ennyibe kerülnek azok a CD adathordozók, amelyeken a szoftverek vannak.
Az eseményen Szittya Tamás elmondta, hogy az elkövetkező hónapokban várakozásaik szerint mintegy 500 kisvállalat él az ajánlatukkal.
Hozzátette: a Novell Hálózati Alapcsomag a Novell Kisvállalati Csomag 6 ingyenes háromfelhasználós változata, ám ennek segítségével is egy teljes értékű informatikai hálózatot tudnak kiépíteni a kisvállalatok.
Az ingyenes alapcsomag tartalmazza a NetWare 6 hálózati kiszolgálót, a GroupWise 6 elektronikus levelezőt és naptárkezelőt, a BorderManager 3.7 tűzfal és virtuális priváthálózat programot, valamint a ZENworks for Desktops 3.2 alkalmazástelepítés- és távoli felügyelet-megoldást is. Ezen túlmenően a csomag részét képezi a Vírus Buster Kft. 5 vírusvédelmi szoftvere is.
Az eseményen Bozsó Julianna, a Vírus Buster Kft. ügyvezetője elmondta, hogy a munkaállomás-, szerver és levelezésvédelmüket hat hónapra bocsátják a kisvállalkozók rendelkezésére, ezt követően a szoftvert frissíteni kell, mert csak így nyújt védelmet az újonnan keletkező vírusok ellen.
Bozsó Julianna elmondta: ingyenes akciójukkal azoknak a kis cégeknek szeretnének segítséget nyújtani, amelyek kevésbé tőkeerősek, s ezért nagy előny számukra az ingyenes legalizált szoftverek használata. (MTI)


