Magyarország a konstruktív kivárást támogatja

A cancúni kudarc igazi eredője az volt, hogy a részt vevő országok közül - az EU és az USA mellett - "harmadik pólusként" fellépő fejlődő országok csoportját nem gazdaságpolitikai megfontolások, hanem politikai indítékok vezérelték - fogalmazza meg a WTO újabb, dohai liberalizációs fordulójának felező, miniszteri értekezletének tanulságát Major István, a Külügyminisztérium helyettes államtitkára. Először fordult elő ilyen demonstratív módon, hogy összefogott egymással a világ azon huszonkettő, fejlődőként aposztrofált országa, amelyek a világ lakosságának több mint felét, mezőgazdasági termelőinek durván háromnegyedét képviselik. Ám a csoport egyes tagjai között jelentősek az eltérések, elég, ha csak néhányukat említjük: India, Kína, Brazília. Ami szoros együttműködésre késztette őket, annak a szándéka az volt, hogy demonstrálják: nélkülük immár nem lehet eredményt elérni globális kérdésekben. E miatt a politikai megfontolásból fakadó öszszefogás miatt fordulhatott elő, hogy Cancúnban annak ellenére sem sikerült eredményt elérni, hogy - szemben például a WTO ezt megelőző, szintén kudarcba fulladt liberalizációs fordulóját fémjelző seattle-i miniszteri értekezlettel - a cancúni kiválóan elő volt készítve, illetve megelőzően jelentős kompromisszumkészségről adott tanúbizonyságot a világgazdaság két nagy, mondhatni meghatározó szereplője mind az EU, mind pedig az USA. Éppen ezért a kudarc is súlyosabb, mint 1996-ban Seattle-ben volt, állítják szakértők, köztük Major István. Szerinte elsősorban nem is az a legnagyobb veszély, hogy a liberalizációs forduló elindításakor, két évvel ezelőtt Dohában kitűzött határidő minimum két évet csúszik a cancúni sikertelenség miatt. Jóval súlyosabb, hogy a mostani miniszteri értekezleten történtek egy fokozatosan ellehetetlenülő világszervezetet vetítenek előre, illetve azt, hogy a világkereskedelem további liberalizációs törekvései veszélybe kerülnek. Mint mondja, több megfigyelő a Kereskedelmi Világszervezet "UNCTAD-izálásának" rémét vetíti elő, azt, hogy egy olyan szervezetté válik a WTO, ahol csak vita folyik, de érdemi döntések nem születnek. Ugyanis szinte nullával egyenlő annak az esélye, hogy a Cancúnban kitűzött decemberi határidőre sikerül közelíteni a felek megmerevedett álláspontjain, s már csak emiatt is számítani lehet legalább kétéves csúszással.

Nincs ugyanis jele sem annak, hogy a túlzott követelésekkel, s politikai demonstrációval operálni szándékozó országok meggondolnák magukat. Magyarország - amely, leendő uniós tagként az egész folyamatban szorosan egyeztet az Európai Unióval - ebben a helyzetben azt vallja, minden lehetséges kompromisszumon túl meg kell várni, hogy az EU-n kívüli partnerek mit lépnek, milyen koncessziókat hajlandók adni a forduló sikere érdekében - fogalmaz Major István. Az unió kereskedelempolitikával foglalkozó irányító testülete, a 133-as bizottság a közelmúltban - a jövőre csatlakozó országok kereskedelempolitikusainak részvételével - tartott ülésén egyetértés alakult ki a fentiekben. Míg egyes tagországok azt szeretnék, ha az unió ismételten vezérszerepet vállalna a tárgyalások újraélesztésében, mások azon a véleményen vannak, hogy ez a jelenlegi helyzetben nagyon költséges vállalkozás lenne, mivel folyamatosan nyújtanak be igényeket Brüsszelnek: így például Ausztrália levélben fogalmazott meg nagyon meszszemenő agrárpolitikai követeléseket Brüsszellel szemben, s hasonlóképpen nyilatkozott a brazil külügyminiszter a közelmúltban.

Az EU maga sem teljesen egységes. Mint ugyanis az érintett országok sajtójából kiderül, Nagy-Britannia, Dánia és Hollandia, amelyek általában véve is többé-kevésbé elégedetlenek a dohai tárgyalási forduló szempontjait is figyelembe vevő közös uniós agrárpolitikai (kap) reform eredményével, készek lennének ismét tárgyalásokat kezdeményezni.

Ugyanakkor Magyarország is osztja azt a véleményt, hogy most az unión kívüli partnereknek kellene erőfeszítéseket tenniük a tárgyalások megmentése érdekében. Budapest szerint ugyanis az EU már sok területen és teljesen egyedüliként demonstrálta kompromisszumkészségét. Tett engedményeket a kap-reformmal, a gyapotegyezménnyel, s azzal, hogy engedte háttérbe szorítani a verseny- és a befektetési szabályok körét, a fejlődőknek minden területen kínált koncessziók formájában - szögezi le Major. Ennek fejében pedig semmit nem kapott, legfeljebb újabb és újabb követeléseket.

Kivárni már csak azért is érdemes, mert az EU-nál és az USA-nál nagyobb szükségük van a fejlődőknek a világkereskedelem további liberalizációjára. E két nagy gazdasági erő ugyanis minden harmadik országgal, országcsoporttal - már csak gazdasági súlyuk miatt is - az "erő" pozíciójából tud tárgyalni s így előnyös kétoldalú kereskedelmi, s egyéb megállapodásokat kötni - szögezi le Major István. Éppen ezért a legcélravezetőbb, ha újabb konceszsziók felajánlása nélkül, konstruktívan ugyan, de kivár az EU - véli a helyettes államtitkár. Mondja mindezt annak dacára, hogy meggyőződése: a WTO keretében meghirdetett liberalizáció sokkal előnyösebb minden részt vevő ország számára, mint bármely hasonló, ám kétoldalú megállapodás. Annak köszönhetően ugyanis, hogy nem egy területen születnek ilyen fordulók során megállapodások, a végén a mérleg nyelve minden országnak a pozitív tartományba billen át. A WTO keretében eddig végrehajtott liberalizációs fordulók tapasztalatai szerint minden résztvevő több és nagyobb koncessziókat kap, mint amekkorákat maga el tudna érni külön-külön tárgyalva a kereskedelem különféle területeiről, illetve kétoldalúan egyes országokkal, országcsoportokkal.