Növekvő kelet-európai piacok
Eddig több mint 1,5 milliárd forint értékű beruházást valósított meg a Veszprém melletti Nemesvámoson lévő termelőüzemében az amerikai (clevelandi) érdekeltségű MTD Products AG. A Veszprém megyei településen 1996-ban alapított leányvállalatnál, az MTD Hungária Kft.-nél létrehozott mintegy 20 ezer négyzetméteres gyártócsarnokrendszer korszerű körülmények között elektromos és benzinmotoros fűnyírók, egyéb kertápoló gépek előállítását teszi lehetővé.
Kosztyu János, az MTD Hungária Kft. ügyvezető igazgatója elmondta: mivel a fűnyíró szezonális termék, ezért ezekből évek óta 400-500 ezret állít elő a társaság. A fűnyírókba beépített alkatrészek jelentős részét - elsősorban a motorokat - az Amerikai Egyesült Államokból szerzi be a cég, de emellett nagyszámú hazai beszállítója is van. A nemesvámosi üzem vezetésének tervei között szerepel, hogy a társaság magyar beszállítói hátterét bővítsék.
Az MTD Hungária Kft. decembertől májusig termel teljes kapacitással; ilyenkor 500 dolgozót foglalkoztat. A cég termékei között - a mintegy 150 típusú fűnyíró mellett - megtalálhatóak a gyepszellőztetők, a komposztálógépek és a hómarók, azaz szinte valamennyi kerttechnikával öszszefüggő termék.
Az Európa szinte minden országába szállító MTD legnagyobb piacai közé tartozik Német-, Franciaország, Anglia, valamint a kontinensen kívül az Egyesült Államok, Kanada és Új-Zéland.
A tavaly 16,5 milliárd forint árbevételt elért, folyamatosan nyereséges vállalkozás 2003-ra tervezett forgalma némileg meghaladja az elmúlt esztendeit. (Az MTD gazdasági éve október végéig tart.) Az ügyvezető igazgató szerint tavaly jelentős arányban nőtt a társaság európai piacokról származó árbevételén belül a kelet-európai forgalom. Amíg 2001-ben ennek aránya mindössze öt százalék volt, tavaly már elérte a 15-öt, az idén pedig - október végéig - mintegy 27 százalékos keleti forgalomnövekedéssel számolnak. A társaság ezt a növekvő piacot szándékozik termékeivel egyre inkább megcélozni, mivel Nyugaton nincsenek további növekedési lehetőségek. A nemesvámosi MTD-nek jelenleg is jelentős román, bolgár, litván és orosz piacai vannak, míg az ukrán terjeszkedésen napjainkban is dolgoznak.


