BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Összehangolt haderők

Meg kell teremteni 2010-ig az EU-haderők hatékony együttműködésének lehetőségét mind a csapatok és eszközök, mind a doktrínák és a logisztika területén - határoztak a tizenötök védelmi miniszterei. A kezdeményezés Javier Solanától, az unió külpolitikai főképviselőjétől származik, aki régóta dolgozik az önálló európai védelmi kapacitás megteremtésén. Mint azt ő és a miniszteri ülésen elnöklő olasz tárcavezető egyaránt hangoztatta, az uniónak elsősorban a konfliktuskezelés és -megelőzés, illetve a békefenntartás érdekében kell javítania haderői kompatibilitását. Olyan stratégiai gondolkodásra van szükség, amelynek középpontjában a gyors és szükség esetén erőteljes beavatkozás áll - idézi Antonio Martinit a Financial Times. A soros EU-elnökséget adó Olaszország arra is javaslatot tett, hogy külön ügynökséget hozzanak létre a tagállamok védelmi képességeinek koordinálása érdekében. Az ügynökség - amelyet brit és holland javaslatra Solana vezethet - már az idén decemberre felállhat.

Mint ismeretes, a tizenötök létrehoztak egy gyorsreagálású haderőt, amely jelenleg is részt vesz békefenntartó akciókban. A teljes katonai kapacitás összehangolása azonban még messze van; ehhez az erők minőségének javítására és a védelmi kiadások emelésére van szükség. Az EU-országok GDP-jüknek átlagosan 1,8 százalékát fordítják hadi célokra, míg az Egyesült Államokban ez a szám 3,1 százalék - emlékeztet a brit lap. Lord Robertson NATO-főtitkár szerint az európaiaknak elsősorban nem mennyiségi, hanem minőségi téren kell fejleszteni haderejüket, és főként a kutatás-fejlesztésre szükséges többet fordítaniuk.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.