Az Országgyűlés am ismét, az őszi ülésszakban immár ötödször szavazta le Polt Péter legfőbb ügyésznek egy kormánypárti interpellációra adott válaszát.
Szitka Péter és Vadai Ágnes (MSZP) azt tudakolta, hogy a brókerbotránnyal kapcsolatban az ügyészség az igazságot kideríteni vagy elpalástolni akarja.
"A brókerbotrány kapcsán az ügyészi szervezet reagálásaiban hasonló mozzanatokat vélünk felfedezni, mint amelyek a Fidesz kormányzati mentalitását jellemezték" - fogalmazott Szitka Péter, hozzátéve, hogy a Fidesz kormányon a jogszabályokat "saját szája íze" szerint értelmezte.
A képviselő szavai szerint az ügyészség, "egy romantikus legényszöktetéshez hasonlatosan, egy éjjel szinte elrabolta a rendőrségtől" Rejtő E. Tibort, a K and H Bank volt vezetőjét.
Szitka Péter úgy véli, hogy ha az ügyészség semmit nem akarna eltitkolni a rendőrség elől, akkor időben tájékoztatná a rendőrség illetékeseit a kihallgatások tartalmáról.
"Mivel nem így történik, az is felmerülhet az események követőiben, hogy az ügyészség akkor ad ki információkat a rendőrségnek, ha azok az ő általuk védett embereket nem érintik, csupán azokat, akiket támadni akarnak" - mondta a képviselő, aki szerint az a gyanú is felmerülhet, hogy az ügyészség politikai védelmet kíván nyújtani.
Polt Péter a megfogalmazott felvetéseket igaztalannak és méltatlannak ítélte. Leszögezte, az ügyben a belügyminiszternek írt levélben ismertette a valós tényeket, amelyek cáfolják az elhangzottakat.
Hangsúlyozta, hogy a büntetőeljárási törvény szerint a nyomozásról az ügyészség rendelkezik, még akkor is, ha a rendőrség nyomoz.
"Így nem lehet értelmezni, ami elhangzott, hogy az ügyészségség kivonta a rendőrségi nyomozásból a gyanúsítottat" - tette hozzá.
A legfőbb ügyész elmondta, hogy az átszállítás előtt értesítették a rendőrséget, amely a gyanúsított előállításáról gondoskodott.
A választ az interpellálók nem fogadták el. Vadai Ágnes azt mondta, hogy nem a kérdések, hanem az ügyész hozzáállása méltatlan.
"Mióta önálló hatalmi ág a legfőbb ügyész és mióta politikai tényező?" - tette fel a kérdést az MSZP-s képviselő.
Az Országgyűlés a választ 161 igen szavazat, 170 nem voks és öt tartózkodás mellett elutasította. (MTI)
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.