Franciaországban ismét - és gyorsan - romlik az egészségbiztosítás egyenlege, a növekvő hiányra a kormány megfontolt, de következetesen végrehajtandó reformokkal kíván reagálni. A lehetséges változtatások tanulmányozására a miniszterelnök máris kiküldött egy 53 fős szakértői bizottságot, amely három hónapon belül terjeszti elő javaslatait. Az ügyben a kormány várhatóan jövő nyáron hoz politikai döntést.
Az utóbbi 25 év során immár tizenhetedikként végrehajtandó reformhoz a miniszterelnök olyan elvi útmutatást adott, hogy "a társadalombiztosítás pénzével ugyanúgy kell bánni, mint a sajátunkkal". Jean- Pierre Raffarin sürgette az általános és a magánbiztosítás funkcióinak világos szétválasztását, aminek során korlátoznák az előbbire hárítható terhek mértékét. A reform egyik lehetséges kimenetelét sejtetni engedi a politikus azon nyilatkozata, hogy eltérően kell megítélni például egy a normál napi elfoglaltságok közepette elszenvedett balesetet és egy síparadicsomban szerzett sebesülést. Ez utóbbira a reform egyik pontjaként vélhetően külön biztosítást kell majd kötni.
Mint azonban a Párizsban megjelenő Le Figaro rámutat, a kormánynak esze ágában sincs a közjó egyik pillérének tekintett hivatalos társadalombiztosítás visszafejlesztése vagy gyengítése, ezért a kabinet eleve a rendszer kialkudott reformok révén való korszerűsítésére törekszik. Ennek során továbbra is megmaradna a minden francia állampolgárra kiterjedő, kielégítő ellátás elve, csakúgy, mint a pénztáraknak a munkáltatók és a szakszervezetek általi közös menedzselése, amelynek alapját azonban a későbbiekben jóval költségtudatosabb gazdálkodás képezné. Előreláthatólag nem lesz vita arról, hogy az egészségbiztosítás gazdálkodását nagyobbrészt a munkavállalói és munkáltatói befizetésekből, kisebb hányadban pedig az állami támogatásokból finanszírozzák. Elutasítja viszont a kormány, hogy a 90-es évek elején bevezetett - a kedvezményezettek által mindenféle jövedelem után fizetendő és az szja-ra emlékeztető - járulékot (CSG) megemeljék.
A reformot általában olyan technika mentén kívánják végrehajtani, hogy az még részleteiben se emlékeztessen a közterhek növelésére. Raffarin miniszterelnök a társadalmi szolidaritás és az egyéni felelősség sajátos kombinálásával szeretné elérni, hogy meg lehessen fékezni az - évtizedforduló tájékán az egyensúlyhoz közelítő - egészségbiztosítás ismét meredeken emelkedő deficitjét.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.