BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Röviden

Prodi alatt is szabálytalankodtak

Az Európai Bizottság belső számvevőszékének jelentése szerint nemcsak Jacques Santer, hanem Romano Prodi bizottsági elnökösködésének idejében is tapasztalhatók voltak szabálytalanságok az Eurostat és más, a bizottság hatáskörébe tartozó igazgatóságok szerződéskötési gyakorlatában. Leggyakoribb hiányosságként szűk körben tendereztettek, vagy egyáltalán ki sem írtak versenypályázatot; az auditorok maguk is nehezen tudtak információt szerezni. (EUobserver)



Az árstabilitás alkotmányos cél lesz

Az unió külügyminiszterei támogatják a pénzügyminisztereknek azt a javaslatát, hogy az árak stabilitásának biztosítását emeljék alkotmányos szintre - jelentette be Franco Frattini olasz külügyminiszter. Éles kritikával illették ugyanakkor a pénzügyes kollégáknak az alkotmányozó konvent olyan javaslataihoz nyújtott támogatását, amelyek az EU pénzügypolitikájának, például a

deficitszabályoknak a megváltoztatására irányulnak. (Financial Times Deutschland)



A kölcsönös elismerés védelmében

Az Európai Bizottság kampányt kezdett az áruk és szolgáltatások szabad áramlására vonatkozó alapelveknek a köztudatban való meggyökereztetése érdekében. Legutóbbi közleményében arra hívja fel a figyelmet, hogy a kölcsönös elismerés a belső piac egyik tartópillére, hatásaként az egyik tagállamban legálisan előállított termék szabadon forgalmazható a többiben anélkül, hogy alá kellene vetni a nemzeti engedélyezési eljárások költséges és bürokratikus procedúrájának. Kölcsönös elismerés alkalmazandó minden olyan területen, ahol nem működik EU-irányelv. Brüsszel kezdeményezése az egységes belső piac hatékonyabb működését szolgálja. (Rapid)

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.