BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Röviden

Magyar-holland egyeztetés az EU-alkotmányról

Hollandia egyetért azzal a magyar javaslattal, miszerint a zsidó-keresztény értékeket mint Európa kulturális gyökereit meg kell jeleníteni az EU készülő alkotmányának preambulumában - derült ki Mádl Ferenc köztársasági elnök és Jan Peter Balkenende holland miniszterelnök tegnapi budapesti találkozóján. A vendég azt is jelezte: megérti, hogy Magyarország számára mennyire fontos a kisebbségek ügye. (VG)



Jelentésdömping a csatlakozókról

Miközben az Európai Bizottság jövő szerdán készül közzétenni a tíz csatlakozó országgal, valamint Bulgáriával, Romániával és Törökországgal foglalkozó monitoringjelentéseit, az Európai Parlament külügyi bizottsága is hasonló anyagok véglegesítésén dolgozik. Ezek a kiszivárgott hírek szerint ugyanúgy kritikusak lesznek egyes területeken (főként az emberi jogok, a kisebbségek és a korrupció kérdésében), mint a bizottsági jelentések. (EurActiv)



Konzultáció a közbeszerzésekről

Az Európai Bizottság internetes konzultáció révén kívánja kideríteni, hogy milyen jogi és gyakorlati problémákkal kell megküzdeni azoknak a vállalatoknak és jogászoknak, amelyek, illetve akik meg akarják támadni a közületi megrendelők közbeszerzéseire vonatkozó döntéseket. A közvélemény-kutatás apropóját az adja, hogy Brüsszelben 2004-re ütemezték be a közbeszerzésekre vonatkozó jogorvoslati irányelv korszerűsítését. A bizottság szerint mindenekelőtt azokban az esetekben fontosak az egyértelmű és hatékony jogorvoslati eljárások, amelyekben az ajánlattevő véleménye szerint a megrendeléseket szabálysértő módon ítélték oda. Csak így lehet biztosítani ugyanis azt, hogy a megrendeléseket azok kapják, akik a legjobb ajánlatot tették. (VG)

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.