Korábban utoljára 1984 első negyedévében tapasztalt, 7,2 százalékos ütemben növekedett az - éves rátán számolt - amerikai GDP az idei július-szeptemberi időszakban, szemben az előző három hónap 3,3 százalékos rátájával. Az elemzői prognózisok átlaga 6 százalék volt. A fogyasztók fékevesztetten vásároltak tartós fogyasztási cikkeket, emellett az élelmiszerre és ruházatra fordított kiadások is növekedtek. A korábbi jóslatokkal ellentétben még mindig nem fulladt ki a lakásépítési boom, amelyet páratlanul alacsony és továbbra is keresett jelzáloghitelek fűtenek. A lakásépítésre fordított kiadások - az előző negyedévi 6,6 százalék után - több mint 20 százalékkal emelkedtek a július-szeptemberi időszakban.
Az élénkülés jelei mutatkoztak az üzleti beruházások körében is, ahol főleg az ügyviteli felszerelések és szoftverek iránti kereslet erősödött. Általános beruházási boom azonban még nem tapasztalható, ehhez - mint az AP jelentése rámutat - szükség lenne a profitok széles körű és erőteljes emelkedésére, ami megnyithatná az utat a kapacitásbővítő és munkahelyteremtő programok számára. A demokrata párt viszont cáfolta a kormány optimizmusát, és rámutatott, hogy továbbra is lanyha a munkaerő iránti kereslet, annak ellenére, hogy az adócsökkentések és a kiadásnövelés miatt hatalmas költségvetési hiány keletkezett a szeptember végén lezárt pénzügyi évben. Az AP által idézett szakértők szerint az idei utolsó negyedévben valamelyest mérséklődik a növekedés, amely - éves rátán számolva - várhatóan 4 százalék körüli szintre áll be. (VG)
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.