BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Túlterheltek a német cégvezetők

Csaknem egyharmadával növekedett a német kis- és középvállalkozások papírmunkája az elmúlt kilenc évben - derül ki a berlini gazdasági minisztérium felkérésére készített felmérésből. A válaszokból kitűnik, hogy 1994-hez képest 27 százalékkal több időt fordítanak statisztikák készítésére, adóbevallásokra, bérköltségszámításokra. Az időráfordítás növekedése költségemelkedésben is kifejezésre jut. Az eredmény - állapítja meg a Financial Times Deutschland (FTD) - nem illik bele a berlini kormány koncepciójába, amelynek szavakban egyik fő törekvése a bürokrácia leépítése. Az országos munkaadói szövetség szóvivője is elégtelennek nyilvánította a gazdasági és a belügyminisztérium bürokráciaellenes erőfeszítéseit, s arra hívta fel a figyelmet, hogy dereguláció helyett éppenséggel a szabályok szaporodásával kell a cégeknek megbirkózniuk.

A vállalatvezetők ugyanakkor nemcsak a törvények és rendeletek számának növekedését tartják problematikusnak, hanem azt is, hogy folyamatosan módosul a hatóságok illetékessége; igen gyakori a profilváltás közöttük. A vezetők emiatt túlterheltnek érzik magukat: míg 1994-ben még csak 48 százalékuk panaszkodott erre, az újabb felmérés már 80 százalékos elégedetlenséget mutatott. Igaz, a felmérés végül nem mondható reprezentatívnak, mivel a 17 491 cégnek kiküldött kérdőívből csak 1220 érkezett vissza, vagyis mindössze 7,3 százalék válaszolt.



Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.