Új földhivatali iroda nyílik Budapesten
Évek óta visszatérő panasz, hogy a földhivatali ügyintézés nehézkessége hátráltatja a lakásmobilitást. Legutóbb épp tegnapi lapszámunkban tette ezt szóvá Horváth Csaba, az Országgyűlés lakásügyi albizottságának vezetője. Nem érti a vádakat Pálfalvi István, a Fővárosi Földhivatal vezetője. Mint elmondta, ez év elején még 130 ezer üggyel volt a Fővárosi Kerületek Földhivatala hátralékban, ám a legutóbbi összesítés szerint 93 ezerre csökkent ez a szám. Annak ellenére sikerült az elmaradásokat ledolgozni - hangsúlyozta -, hogy tavaly június óta, amikor megindult a kedvezményes lakáshitelek utáni roham, 30 százalékkal megnőtt a napi ügyfélforgalom. Addig havonta 24-25 ezer dokumentumot kellett kiállítaniuk, azóta ez 30 ezer fölé nőtt. A forgalom mintegy felét teszik ki a jelzálog-hitelezéssel kapcsolatos ügyek. A 23 fővárosi kerület földhivatali ügyeit intéző irodában 370-en dolgoznak, közülük 119 az érdemi ügyintéző, ők jogosultak a határozatok meghozatalára. Nekik naponta 5-6 ezer levél a penzumuk.
Azért sem érthetők a támadások az ügyintézés lassúsága miatt, mert amikor hibátlanok a benyújtott dokumentumok, mindig tartják a rájuk nézve kötelező - többnyire nyolcnapos - határidőt. Szerinte inkább a banki 2-2,5 hónapos hitelezési procedúra lassítja a lakásvásárlási ügyeket. Ám tény, a papírok egyharmadát hibásan nyújtják be az ügyfelek, tette hozzá. A többnyire apró, de mégis lényeges hiányosságok (aláírás, dátum) pótlására vissza kell küldeni ezeket.
Kissé visszavetette a munkát, hogy szeptember végén kilenc földhivatali ügyintézőt vesztegetés gyanújával őrizetbe vettek. Berczi Norbert, az agrártárca helyettes államtitkára ígéretet tett arra, hogy a földhivatali gondok rendezésére, a szükséges átszervezésekre 181 millió forintot csoportosítanak át a tárca büdzséjéből, és a vidéki hivataloktól megfelelő számú szakembert irányítanak a fővárosba. (Hasonlóra már volt példa: a vidéki földhivatalok bevonásával 2000 elejére félmillióval csökkentették az elintézetlen ügyek számát.) Mint azt a minisztérium sajtóosztályától megtudtuk, "folyamatban van az ügy", így egyelőre részleteket nem lehet tudni a rendezés mikéntjéről. Annyi bizonyos: a jövő hét közepén egy új földhivatali iroda nyílik Budapesten. Már tettek lépéseket a Fővárosi Kerületek Földhivatala "fejetlenségének" megoldására is: nemrégiben pályázatot írtak ki az augusztusban megüresedett vezetői poszt betöltésére.


