BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Útadó: összhangban az uniós szabályozással

Összhangban van a jelenlegi európai uniós szabályozással az úthasználati díj bevezetésére vonatkozó törvénytervezet, amely a jelenlegi gépjárműadót váltaná fel januártól a Környezetvédelmi és Vízügyi Minisztérium (KVM) javaslata szerint. Petz Veronika, a tárca közgazdasági főosztályának vezetője elmondta: a jelenlegi brüsszeli előírások csak azt szabják meg, hogy az úthasználati díjnak a használat időtartamával arányosnak kell lennie, s ennek nem mond ellent az útadó bevezetésére vonatkozó javaslat.

Mint korábban lapunk hírül adta, az úthasználati díj összege megegyezne a jelenlegi gépjárműadó jövőre tervezett mértékével, amely az útadó bevezetésével megszűnne. Ugyanakkor az úthasználati díjat az országba belépő külföldi járművek után is fizetni kellene. Az ebből várható mintegy 50 milliárd forint a költségvetésbe folyna be, amelyből a KVM javaslata szerint díjmentessé tennék az autópályákat annak érdekében, hogy a közúti forgalom minél nagyobb része terelődjön át a sztrádákra.

A Gazdasági és Közlekedési Minisztérium (GKM) az uniós normákra hivatkozva ellenzi az útadó bevezetését, s az EU-ban az idén született is egy javaslat, amely szerint a megtett kilométerek alapján lehetne csak úthasználati díjat kiszabni, ám ezt az előterjesztést a tagálla-mok még nem tárgyalták meg. Ez utóbbi javaslat leghamarabb 2008-ban léphet életbe a tagállamokban, s ehhez nemcsak az útadóra vonatkozó javaslatot, hanem a jelenleg hatályos magyar súlyadó-, illetve autópályadíj-fizetési rendszert is módosítani kellene.

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.