Az elsőfokú környezetvédelmi hatóság két, az 5-ös út forgalmának korlátozásával kapcsolatos határozata ellen fellebbezett a Pest Megyei Állami Közútkezelő (PMÁK) Kht.
Thomka Péter, a PMÁK főmérnöke elmondta: az időszakos korlátozást a szaktárca döntése alapján vezették be az építési munkák miatt. Október 1-jétől, az építkezés befejeztével pedig megszűnt a korlátozás.
A környezetvédelmi hatóság viszont a súlykorlátozás időkorlát nélküli véglegesítésére kötelezte a kht.-t, amely időközben számos intézkedést tett, s összesen 486 milliós beruházást hajtott végre a közlekedési (zaj- és rezgés-) terhek csökkentése céljából - mondta Thomka Péter.
A határozat ellen a közútkezelő fellebbezett, mivel jogi álláspontjuk szerint az nem jogszerű. Úgy gondolják, hogy a lakossági panaszok, jogos igények figyelembevételével tették meg eddigi intézkedéseiket. Felelősségük azonban a közúti közlekedési valamennyi résztvevőjére kiterjed - mondta a főmérnök -, tevékenységüket és egyben a lehetőségeiket a vonatkozó törvények határozzák meg.
Hasonló indokkal támadták meg az elsőfokú környezetvédelmi hatóság másik határozatát is. Ebben arra kötelezték a közútkezelőt, hogy Bugyi térségében tiltsák meg a 7,5 tonna össztömeget meghaladó járművek forgalmát. Mivel a legnagyobb kavicsbányák közepén elhelyezkedő területről van szó, ha a kitiltásnak eleget tennének, akkor a környező települések, többek között Kiskunlacháza, Kunpeszér kapna nagyobb járműterhelést. Ezzel együtt a szállítási útvonalak is jelentősen növekednének, ami a bányák gazdaságosságát, végső soron létüket kérdőjelezné meg. (VG)
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.