Zöld út az uniós támogatások előtt
Rekordidő - egy év alatt - készült el a Mezőgazdasági Parcella Azonosító Rendszer (MePAR) - jelentette be Németh Imre földművelésügyi és vidékfejlesztési miniszter kedden Budapesten sajtótájékoztatón.
A Földmérési és Távérzékelési Intézetben (FÖMI) tartott sajtóértekezleten az agrártárca vezetője elmondta: a rendszer elkészültével lehetővé vált, hogy a magyar gazdák hozzájuthassanak az Európai Unió területalapú közvetlen kifizetéseihez. Ennek feltétele ugyanis az volt, hogy Magyarország rendelkezzen a földhasználat fizikai azonosítására szolgáló rendszerrel.
A MePAR elkészítésének költsége mintegy 2 milliárd forint volt - mondta a miniszter.
A MePAR rendszer három jól elkülöníthető digitális légi felvétellel készült térképtípust tartalmaz, az úgynevezett áttekintő blokktérképet, egy úgynevezett fizikai blokktérképet, valamint a mezőgazdasági parcelláról készült felvételt.
Magyarország megművelt területének, azaz mintegy 5,8 millió hektárnak a légi felvétele 1.100 áttekintő térképen és mintegy 300 ezer darab fizikai blokktérképen volt megjeleníthető.
Ezen térképek felhasználásával kell a gazdáknak megjelölniük azokat a földterületeket, parcellákat, amelyet megművelnek. Parcellának, vagy táblának nevezik azt a földrészletet, amelyet egyetlen termelő művel és egyetlen növényfajt, például búzát, kukoricát termel rajta.
Az áttekintő térképeket minden községben kifüggesztik majd a polgármesteri hivatalban vagy a gazdajegyzőnél, ahol a gazdálkodóknak azonosítaniuk kell az általuk használt földrészleteket. A támogatást csak ezek alapján, illetve a regisztráció elvégzését követően igényelhetik. Az igényléshez ugyanis szükség van a parcellaazonosító számok feltüntetésére, mind pedig a tízjegyű regisztrációs szám használatára. Ez alapján lehet az uniós támogatásokat igényelni, a kérelmeket várhatóan a jövő év eleje és 2004. május 15. között kell benyújtani. Ez utóbbi időpont a miniszter szerint még változhat a vetések befejezésének időpontjától függően.
Mihályi Szabolcs, a FÖMI főigazgatója elmondta: a Földmérési és Távérzékelési Intézet országos hatáskörrel és felelősséggel bíró intézménye a magyar földügynek és térképészetnek. Az intézet a földhivatalokkal együtt tevékenykedik és földméréssel, ingatlan-nyilvántartással, távérzékelési feladatok megoldásával, valamint fejlesztéssel foglalkozik. A MePAR a főigazgató szerint az egész országra kiterjedő informatikai rendszer, mely igen jelentős adatállományt kezel.
A cég árbevétele a múlt évben mintegy 2,5 milliárd forint körül mozgott, ami az idén várhatóan 8-10 százalékkal növekszik majd. (MTI)


