Április végéig tartanak az exkluzív tárgyalások a Mol és a PKN között - mondta Hernádi Zsolt, a Mol elnök-vezérigazgatója hétfőn.
Hernádi Zsolt hangsúlyozta, a tárgyalásokat üzleti megfontolások alapján folytatják a két ország kormányának jóváhagyásával.
Hozzátette, hogy a Mol számára továbbra is rendkívül fontos a lengyel piac. A társaság azonban csak olyan együttműködéssel vagy akár fúzióval ért egyet, amely részvényesek számára értéket teremt.
Hernádi Zsolt az elmúlt héten aláírt megállapodással kapcsolatban elmondta: arra azért kerülhetett sor, mert Lengyelországban 2001-hez képest változás történt a politikai gondolkodásmódban. A lengyel politikai vezetés ugyanis az akkori privatizációs elképzelések szerint támogatásáról biztosította a PKN olajtársaság vezetését egy regionális olajvállalat létrehozására vonatkozó terveit illetően.
A szándéknyilatkozat ugyanakkor két jogi kötelezettséget tartalmaz csupán: az egyik az, hogy a két fél exkluzív tárgyalásokat folytat április végéig, a másik pedig az, hogy titoktartási nyilatkozatot írtak alá, ami lehetővé teszi a betekintést egymás üzleti titkaiba.
Mosonyi György, a Mol vezérigazgatója jelezte, hogy az elkövetkezendő hónapokban a részletekről nem fognak nyilatkozni, szeretnének ugyanis a szakmai tárgyalásokkal foglalkozni.
Azt azonban mindkét vezető hangsúlyozta, hogy a befektetők folyamatos tájékoztatást kapnak az ügyletről, és a visszajelzésekből vonja le a Mol vezetése a következtetést, hogy a részvényesek elfogadják-e a két cég közötti szorosabb kapcsolatot. Az, hogy a két cég között mi alakul ki, még nem lehet tudni, erre csupán különböző opciós lehetőségek vannak.
Hernádi Zsolt ugyanakkor hozzátette, hogy az exkluzív tárgyalások lehetővé teszik folyamatban lévő ügyek, így például a cseh Unipetrol privatizációjában való részvételt, illetve döntést a gázüzletág sorsáról.
A cég vezetői szerint amennyiben sikerül valamilyen kompromisszumot kötni a lengyel olajcéggel, megvalósulhat egy olyan közép-európai konszolidáció az olajiparban, amire más ágazatokban nincs lehetőség.
Hernádi Zsolt a horvátországi választásokkal kapcsolatban azt hangsúlyozta, hogy a Mol INA-beli pozícióját megfelelően védik szerződésekkel, ugyanakkor olyan módosításokra nyitottak, amelyek a részvények értéknövekedését nem sértik. (MTI)
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.