BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Átlagosan 14,5 százalékos a sztrádadíjak drágulása

Az állami sztrádákon érvényes egységes matricák 2004-ben átlagosan 14,5 százalékkal drágulhatnak - derül ki a jövő évi sztrádadíjakra vonatkozó, tárcakörözésen lévő rendelettervezetből. A legkevésbé a személygépkocsi-tarifák emelkednének: a tíznapos matricáé 1900 forintról 2000-re, a 31 naposé 3200-ról 3400-ra, az évesé 29 ezerről 30 500-ra nőne. Kétféle négynapos matrica bevezetését tervezik. A tervek szerint a rendelet december 1-jétől lépne hatályba. Újdonság, hogy a 3,5 tonna legnagyobb megengedett össztömegű járművek számára bevezetik a négynapos matricát. Ennek ára az elképzelések szerint 2004. május 1-jétől szeptember 30-ig 1270, míg az ezen kívüli időben 970 forint lehet.

A személygépkocsikat érintő emeléseket messze meghaladó mértékben - 17,88-26,86 százalékkal - nőnek a 3,5-7,5 tonna, illetve a 7,5 tonna feletti megengedett össztömegű járművek tarifái.

Ezt az infláció és a magyarországi sztrádahálózat idei, illetve jövőre tervezett bővülése sem indokolja - mondta lapunknak Peredi Péter. A Fuvarozó Vállalkozók Országos Szövetségének (Fuvosz) főtitkára szerint a négynapos matricát ki kellene terjeszteni minden kategóriára, mert azzal sok alkalmi fuvart lehetne a pályákra terelni. Az egy-egy autópálya-használatért fizetendő tíznapos díj megnöveli a fuvarozók költségét. Ez a tervek szerint össztömegtől függően jövőre 5500, illetve 8500 forint lenne.

Dittel Gábor, a NIT-Hungary (Magánvállalkozók Nemzetközi Fuvarozó Ipartestülete) ügyvezető főtitkára szerint a kategóriahatárokat az uniós úthasználati díjaknál alkalmazottaknak megfelelően kellene módosítani. Azaz a D2-es kategória felső határát a jelenlegi 7,5 tonnáról 12-re növelnék, s az e felettiek tartoznának a D3-asba. A NIT-Hungary kifogásolja, hogy csak az EU-csatlakozást követően lesz visszaigényelhető a sztrádadíj áfája.

Mindkét szakember szóvá tette, hogy szerencsésnek tartanák, ha a kormánynak sikerülne elérnie az M5-ös matricásítását. Mint a kormányülésről szóló írásunkból kiderül: erre egyre nagyobb az esély.

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.