BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Az önkormányzatok jó napja

A kormány tegnapi ülésén megtárgyalta és a parlament elé terjeszti a négypárti egyeztetéseken a NATO-csapatmozgásokkal kapcsolatosan kialakított alkotmánymódosítást, egészségügyi kormánymegbízottá nevezte ki Radnai Györgyöt.



Költségvetés. Még nincs összesítés arra, hogy összességében mekkora változást jelentenek a kormány által is támogatott módosító indítványok a jövő évi költségvetésben a büdzsé eredeti változatához képest, ám az bizonyos, a kabinet tegnapi ülésén tárgyalt és elfogadott javaslatok az önkormányzatok támogatásában jelentik a legnagyobb változást. A helyhatóságok 43 milliárd forinttal kapnak többet. Az elfogadott módosításokat egyebek között a regisztrációs díj bevezetéséből és a nyugdíjplafon emeléséből származó többletbevételekből, átcsoportosításokból és a közszféra 13. havi bérkifizetések módjából származó többletbevételekből fedezik.

MÁV. Hatvanmilliárd forint hitel felvételéhez vállalt kezességről is döntött tegnap a MÁV átalakításáról szóló javaslat elfogadása keretében a kabinet, a társaság így elindíthatja 30 motorvonat beszerzését, és ugyanennyinek előkészítését. A dolgozók 20 százalékát, 11 ezer főt érinti a létszám-racionalizálás, közülük mintegy 60 százalék nyugdíjba, vagy privatizált területekre mehet át dolgozni, a fennmaradó negyven százalék többsége irodai dolgozó.

Információs társadalom. A kormány elfogadta a magyar információs társadalom stratégiát: a program magában foglalja az

e-kormányzat kialakítására vonatkozó törekvéseket, célkitűzései és projektjei teljes mértékben alkalmazkodnak az EU stratégiájához, így lehetőség nyílik az uniós pénzek széles körű felhasználására.

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.