BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Ismét felfelé módosított deficitbecslés

A Pénzügyminisztérium vezetése az idei egész évre 920-930 milliárd forint éves hiányt vár az államháztartásban, ami a GDP-hez mérten 4,9 százalék lesz - mondta Várfalvi István, a pénzügyi tárca helyettes államtitkára.

Elmondta: novemberben jelentős deficittel, decemberben nagy mértékű havi többlettel számolnak a PM-ben.

A helyettes államtitkár aláhúzta: "a kormány nem szándékozik a 2004-es költségvetésben utólag módosítani az ideit".

A tárca összegzése szerint az államháztartás - helyi önkormányzatok nélküli - hiánya 2003. október végéig 878,5 milliárd forintot ért el, amely az éves előirányzat 105,6 százalékát teszi ki.

Októberben még a Pénzügyminisztérium úgy számolt, hogy az idén az államháztartás hiánya a GDP 4,8 százaléka lesz az eredetileg tervezett 4,5 százalékkal szemben, a többletdeficit pedig csak mintegy 70 milliárd forintot ér el.

A tárca ez évi előirányzata 832 milliárd forintos hiány.

Októberi számítás szerint a bevételek az előirányzatot 280 milliárd forinttal, a kiadások 350 milliárd forinttal haladják meg.

Várfalvi István elmondta: a hiány növekedését részben az okozza, hogy az eredeti tervhez képest még az idén ki kell fizetni a 13. havi fizetéseket a közszférában, és csupán 2005-től lesz érvényes az, hogy január 15-ig utalhatják ki.

Várfalvi István elmondta: novemberben havi hiányként 230 milliárd forintot várnak, ettől plusz-mínusz 20 milliárd forint lehet az eltérés.

A novemberben utalják ki a 13. havi nyugdíjat, illetve visszamenőleg is érvényesítik a nyugdíjemelést. Emellett a kismama pótlék döntő részének kifizetése is most történik.

Ez együttesen 100 milliárd forinttal növeli a havi deficitet. A kismama pótlék kifizetését 27 milliárd forintra várja novemberben a tárca, mivel 6 milliárd forintot már ezen a címen kiutaltak októberben.

A decemberi többletet plusz-mínusz 20 milliárd forintos eltéréssel 180 milliárd forint lehet.

Októberben különösen kedvezően alakultak az egyszerűsített vállalkozói adó (eva) befizetések, ezen a címen 9,8 milliárd forint érkezett. Így eddig 30 milliárd forintnyi evát fizettek be. Az egész évre várt 16 milliárd forintos éves előirányzatot már 87,3 százalékkal túltejesítették.

Az áfa-bevétel az év első 10 hónapjában 1.422,2 milliárd forintot tett ki, ami az előirányzat 89,6 százaléka. Személyi jövedelemadóból az év első tíz hónapjában 724,9 milliárd forint folyt be a költségvetésbe.

Az államháztartásban a személyijövedelemadó-bevételek október végéig elérték az 1.375,9 milliárd forintot, ami az éves előirányzat 77,7 százaléka.

A központi költségvetés egyenlege 2003 első tíz hónapjában 609,3 milliárd forint hiányt mutatott, ami az éves előirányzat 107,1 százaléka. Tavaly az első tíz hónapban a központi költségvetés 531,4 milliárd forintos deficittel zárt.

A társadalombiztosítási alapok az első tíz hónapban 304,3 milliárd forintos deficittel zártak, tavaly az első tíz havi hiány 279,8 milliárd forint volt.

A tíz havi államháztartási deficit 878,5 milliárd forint volt, szemben a a tavalyi 802 milliárd forinttal. Idén az államháztartási deficit október végéig az éves előirányzat 105,6 százalékára teljesült, míg tavaly a módosított előirányzat 77,3 százalékára. Várfalvi István szerint az önkormányzatok éves szinten - plusz-mínusz 10 milliárd forintos eltéréssel - nullszaldó körüli mérleggel zárnak, a negyedéves elszámolások alapján az önkormányzatok féléves gazdálkodása 30 milliárd forintos többletet jelzett, az idei első kilenc hónapra hasonlóan többletet vár a pénzügyi tárca. (MTI)

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.