BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Kuba tiltott gyümölcs marad az amerikaiaknak

Támadások érték az amerikai törvényhozókat, amiért elvetették azt az indítványt, amely 40 év óta először tette volna lehetővé amerikai állampolgárok beutazását Kubába. A Kongresszus ugyan egységesen megszavazta az utazási tilalom megszüntetését, azonban Bush elnök vétót helyezett kilátásba.

A kubai hatóságok George W. Bush-t demokráciát aláásó taktikázással vádolják. Több amerikai szenátor is úgy nyilatkozott, hogy amennyiben néhány egyén képes a Kongresszus döntését semmibe venni, ez ismét a "politika győzelmét jelenti az elvek felett", és ez veszélyezteti a demokráciát. Az üzleti szféra is felháborodással vette tudomásul a döntést, hiszen szeretett volna élelmiszereket exportálni Kubába. Bush elnök véleménye szerint azonban feltétlen szükséges a tilalom fenntartása, hogy megfosszák a Fidel Castro által vezetett "brutális rezsimet" a nélkülözhetetlen erőforrásoktól.

A beterjesztett új törvényjavaslat lehetőséget adna az utazási tilalom újbóli bevezetésére, hogyha a két ország között háborús helyzet alakulna ki, illetve amennyiben a határforgalom egészségügyi veszélyt jelentene az Államokra. Becsült adatok szerint tavaly nagyjából 160 ezer amerikai látogatott Kubába legálisan, hiszen a kubai származású állampolgároknak évente egyszeri utazás megengedett, illetve politikusokra, diplomatákra, újságírókra és kutatókra nem vonatkozik a jelenlegi korlátozás. Azonban harmadik országon keresztül feltehetőleg amerikaiak ezrei látogattak eddig illegálisan Kubába. (BBC)

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.