BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

MVM Rt.: szabad kapacitások

Az árampiac megnyitását követően természetszerűen át kell alakítani a korábbról megörökölt rendszert, amely az áramszolgáltatókkal és az erőművekkel kötött megállapodásokon keresztül egyensúlyban tartotta a hazai villamosenergia-ellátást. Az MVM Rt. hosszú távú áramvásárlási szerződései a korábbi szabályozási környezetben biztosították az ország folyamatos áramellátását - közölte Gerse Károly, a társaság vezérigazgató-helyettese a paksi üzemzavarral foglalkozó parlamenti vizsgálóbizottságnak a villamos művekkel kapcsolatban elhangzott felvetéseire reagálva.

Az MVM Rt. kezdeményezte a kérdéses szerződések újratárgyalását, illetve a lekötött kapacitásoknak a közüzemi villamosenergia-igényhez és az ellátásbiztonsághoz szükséges tartalékokhoz igazítását - emlékeztetett Gerse Károly. A közüzemben felszabaduló kapacitásokat az MVM elektronikus piacterén, illetve a kapacitásaukciókon értékesítik. A második kapacitásaukcióra szóló felhívást épp a napokban tette közzé az MVM Rt. A társaság az importszerződéseit az előre jelzett forráshiány középtávú kielégítésére kötötte, a szerződéses árak a Magyarországon megépíthető erőművek áraihoz viszonyítva kifejezetten kedvezőek - állítja Gerse Károly. A paksi atomerőmű visszaterhelése nincs összefüggésben a villamos művek áramimportjával. Gyorsan szabályozható vízerőművek hiányában döntően hőerőművi egységekkel kell a rendszert egyensúlyban tartani, s ez esetenként Paksot is érinti - érvel az MVM Rt. vezérigazgató-helyettese.

A korábbi helyzetet rontotta, hogy nőtt az úgynevezett völgyidőszaki - éjszakai, vagy hét végi - árnál lényegesen magasabb árú kötelező átvétel. Az egyre nagyobb versenypiaci beszerzések a közüzemi vásárlásoknál nagyobb arányban tartalmaztak völgyidőszaki importot, így éjszaka, vagy hétvégenként egyre kevesebb szabályozásra is alkalmas erőművi egységet lehet üzemben tartani. Úgy véli, e problémák is megerősítik a jelenlegi árampiaci szabályozás felülvizsgálatának szükségességét. (VG)

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.