BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Vegyes népszerűségű pályázatok

A kis- és középvállalkozók helyzetének javítása érdekében elindított Széchenyi vállalkozásfejlesztési program több pályázatának részben kihasználatlan maradhat a támogatási kerete. A meghosszabbított beadási határidő ezen a héten, november 15-én jár le.

A Gazdasági és Közlekedési Minisztérium adatai szerint a program 11 pályázatának mintegy 8,05 milliárd forintos keretére október 31-ig 10,06 milliárdnyi támogatási igény érkezett. A már elvérzett pályázatok igénye azonban meghaladta a 2,8 milliárd forintot, így maradt forrás.

A november 15-én záró pályázatok sikere vegyes. Vannak, amelyeknél a meghirdetéskori keretek többszörösére érkezett igény, míg mások kihasználatlanok maradtak. A gazdasági tárca az összességében alacsony kihasználtság miatt szeptember közepén két pályázat feltételeit javította, és két újat (járműcsere, valamint az üzletek korszerűsítése) indított, a szeptember 30-ai eredeti beadási határidőket pedig meghosszabbította.

A két feljavított pályázat kerete így is bőnek bizonyul. A feldolgozóipari fejlesztések támogatására tervezett 3 milliárd forint egyharmada sincs kihasználva. A mikro- és kisvállalkozások hálózatépítése sem sikertörténet. A meghirdetéskori egymilliárdos keretre 410 milliós igényt nyújtottak be, amiből helyből több mint 110 milliónyi elbukott.

A vártnál kevesebb pályázat érkezett a belföldi közúti árufuvarozók járműcseréjének támogatására. A kétmilliárdos keretre 93 pályázat érkezett, közel 493 milliós igénnyel. A kiskereskedelmi és szolgáltató üzlethelyiségek korszerűsítését támogató pályázat egymilliárdos keretére a start óta 91 pályázatot nyújtottak be, 471 milliárdos igénnyel.

A Széchenyi-programban az október 31-i adatok szerint az 1520 nyertes pályázónak összesen 2,8 milliárd forint támogatást hagytak jóvá.

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.