BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

1,4 milliárdból épül lakópark Sátoraljaújhelyen

Ünnepélyesen helyezték el Sátoraljaújhely vezetői és a beruházók a több mint 1,4 milliárd forintos költséggel megépülő, első ütemében 72 lakást magában foglaló új Millenniumi lakópark alapkövét szerdán.

A lakóparkot a miskolci JPT Centrál Bau Kft. építi fel a saját tulajdonában lévő telken, Sátoraljaújhely nyugati kapujában. Az építkezés januárban kezdődik és az első lakásokat 2005. április elején adják át.

Nyitrai Pál, a társaság ügyvezető igazgatója az alapkőletétel kapcsán tartott sajtótájékoztatón elmondta, hogy a lakóparkban társasházi lakások épülnek sorházas, zárt udvaros elrendezésben, hozzájuk kereskedelmi és szabadidő-funkciót ellátó közösségi épületet is kialakítanak.

A földszint plusz kétemeletes, 72 lakásos társasházakat a beruházó bankhitelből építi fel üzleti vállalkozásban. Az első ütemben 8 garzon, 12 egy szoba nappalis, 43 két szoba nappalis és 9 darab három szoba nappalis lakás készül el, valamennyihez erkély és teraszok is kapcsolódnak.

A legkisebbik lakás 40, míg a legnagyobb 90 négyzetméteres lesz. Az önálló mérőkkel szerelt vízellátással, egymástól leválasztott villamoshálózattal egyedi, a használati melegvizet is biztosító gázüzemi fűtéssel kerülnek kialakításra a lakások.

A lakóparkhoz teremgarázsok és felszíni parkolók is tartoznak, a Bodrogközre panorámás kilátást biztosító hegyoldali lakónegyedhez, a terület jellegéhez illeszkedő pihenőparkot is kialakítanak.

Szamosvölgyi Péter, Sátoraljaújhely polgármestere elmondta, hogy ekkora lakásépítkezés még soha nem volt a 19 ezres lélekszámú határ menti városban és annak ellenére, hogy egy négyzetméter lakóterület 230 ezer forintba kerül, igen nagy az érdeklődés a Millenniumi lakópark iránt.

Hangsúlyozta, hogy a beruházó megjelenése azt is bizonyítja, hogy a városban van piaci kereslet a minden komforttal felszerelt lakások iránt. (MTI)

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.