A bruttó hazai termék (GDP) a III. negyedévben 2,9 százalékkal, az első három negyedévben 2,7 százalékkal nőtt az előző év azonos időszakához viszonyítva - közölte a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) pénteken.
A szezonálisan kiigazított adatok szerint 2003 III. negyedévében a növekedés 0,8 százalék volt az előző negyedévhez képest.
A számok megegyeznek a korábban közölt előzetes adatokkal, és megfelelnek az elemzői várakozásoknak.
Az idén a második negyedévben a növekedés 2,4 százalék volt.
Tavaly a harmadik negyedévben a GDP 3,7 százalékkal bővült.
Az idén a III. negyedévben a magyar gazdaság növekedése élénkült, amihez termelési oldalról elsősorban az ipar teljesítményének gyorsuló növekedése járult hozzá, keresleti oldalról meghatározó szerepe volt a lakossági fogyasztás dinamikus bővülésének.
Az idén a III. negyedévben az árutermelő ágazatok hozzáadott értéke az első félévi visszaesés után 1,7 százalékkal nőtt az előző év azonos időszakához viszonyítva, ami elsősorban az ipar bővülő teljesítményéből adódott.
Az iparon belül a feldolgozóipar hozzáadott értéke az átlagosnál gyorsabban, 4,1 százalékkal nőtt. Az építőipar 0,8 százalékos növekedést, a mezőgazdaság 9,4 százalékos visszaesést mutatott a III. negyedévben. A termelő ágazatok hozzáadott értéke az első háromnegyed évében gyakorlatilag stagnált a tavalyihoz képest.
A szolgáltatások bruttó hozzáadott értéke 2002 III. negyedévéhez viszonyítva 3,4 százalékkal bővült. Valamennyi szolgáltatási ágazatban növekedés mutatkozott, a legnagyobb mértékben, 6,4 százalékkal a kereskedelem, javítás nemzetgazdasági ág teljesítménye javult.
A legkisebb mértékű, mindössze 0,5 százalékos növekedés a szálláshely-szolgáltatás és vendéglátás ágazatban mutatkozott. A szolgáltatások ágazataiban együttesen 4,0 százalékos növekedést mértek az első háromnegyed évben 2002 azonos időszakához képest.
A jelentés szerint folytatódott a háztartások fogyasztási kiadásainak dinamikus növekedése: az I. negyedévben 9,7 százalék, az I-III. negyedévben 8,8 százalék volt.
A kormányzattól és a háztartásokat segítő nonprofit intézményektől származó természetbeni társadalmi juttatások a III. negyedévben 2,0 százalékkal, az első háromnegyed évben 2,3 százalékkal nőttek. E két tényező hatására a háztartások végső fogyasztása a III. negyedévben 8,3 százalékkal, az első három negyedévben 7,6 százalékkal emelkedett a tavalyi bázishoz képest.
A bruttó felhalmozás 21,6 százalékkal bővült 2002 III. negyedévéhez képest, elsősorban a készletfelhalmozás növekedése miatt. Az első háromnegyed évben 11,9 százalékos volt az emelkedés. A bruttó állóeszköz-felhalmozás a III. negyedévben 4,4 százalékkal, az I-III. negyedévben 2,1 százalékkal nőtt.
A belföldi felhasználás a fogyasztás és a felhalmozás magas ütemű növekedése nyomán a harmadik negyedévben 10,8 százalékkal, január-szeptemberben 8,0 százalékkal haladta meg a bázist.
Az export a III. negyedévben 7,7, az I-III. negyedévben 4,2 százalékkal, az import ennél jóval nagyobb ütemben, a III. negyedévben 17,8 százalékkal, az I-III. negyedévben pedig 10,9 százalékkal bővült.
A GDP a szezonálisan kiigazított adatok szerint a III. negyedévben 0,8 százalékkal haladta meg volt az előző negyedévit. Az árutermelő ágazatok teljesítménye 1,5 százalékkal javult, ezen belül a mezőgazdaság teljesítménye csökkent, az iparé és az építőiparé nőtt.
A szolgáltatások hozzáadott értéke 1,1 százalékkal bővült az előző negyedévhez viszonyítva. A szolgáltatási ágazatok közül a kereskedelem, javítás ágazat 2,7 százalékos hozzáadott érték növekedése emelkedik ki. A többi szolgáltatási ágazat enyhe növekedést mutatott 2003 II. negyedévéhez viszonyítva. (MTI)
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.