BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

A BKIK kiváltaná az iparűzési adót

A Budapesti Kereskedelmi és Iparkamara veszélyesnek tartja a fővárosi önkormányzat 2004-es költségvetési koncepcióját abból a szempontból, hogy az több komoly problémával nem néz szembe. A kamarai tagvállalkozások véleményére alapozva Koji László, a BKIK elnöke a tegnapi sajtóbeszélgetésen elmondta, nem megfelelő a beszedett adók és a kiadások struktúrája. A BKIK-nak meggyőződése, hogy az iparűzési adót fokozatosan más helyi adókkal kell kiváltani, mert ez az adófajta sehol máshol Európában nem ismert, és versenyképességi hátrányt jelent. Koji javasolta a főváros költségvetésében a működési kiadások csökkentésének megkezdését, a fejlesztési kiadások arányainak emelését. A beszélgetés során elhangzott: a 12-14 millió lakosú Los Angeles központi önkormányzata mindössze 800 főt foglalkoztat, míg nálunk, a 2 millió lakosú Budapesten a fővárosi önkormányzat 1400 főt. A BKIK elnöke szerint a fővárosi önkormányzatnál a közszolgáltatásokkal kapcsolatban új felfogás kialakítására van szükség, s meg kell teremteni a közszolgáltatásba történő magánbefektetések feltételeit. (VG)

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.