BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

A logisztika volt a fő téma a kormányfői találkozón

Elsősorban logisztikai kérdésekről, a helyi repülőterek fejlesztési lehetőségeiről folytatott eszmecserét a debreceni városházán Medgyessy Péter miniszterelnök Debrecen, Nyíregyháza, valamint Szolnok polgármesterével, illetve az észak-alföldi régióhoz tartozó három megye - Hajdú-Bihar, Jász-Nagykun-Szolnok, Szabolcs-Szatmár-Bereg - közgyűlési elnökével.

A kormányfő a találkozót követően újságíróknak elmondta: megvizsgálják annak a lehetőségét, hogy a területfejlesztési célelőirányzatból néhány száz millió forintot a regionális fejlesztési tanácsokon keresztül repülőtér-fejlesztésre, például a debreceni repülőtér területének kármentesítésére juttassanak.

A kormányfő ezt követően megtekintette a Debreceni Egyetem (DE) élettudományi és könyvtár épületének beruházási munkáit.

A beruházás teljes költsége 7,41 milliárd forint, amelyből több mint 6,7 milliárd forintot kormányzati forrásokból, 689 milliót pedig egyetemi saját erőként teremtenek elő.(MTI)

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.