Az Európai Bizottság javaslatot terjesztett elő a határokon túlra nyújtott szolgáltatások áfájának módosított formában való elszámolására. Az indítványnak az a célja, hogy az adózást az esetek többségében tegyék át a kiinduló tagállamról arra az országra, ahol a szolgáltatást felhasználják vagy "elfogyasztják".
A szolgáltatások utáni általános forgalmi adót eredetileg a származási országban vetették ki. Ez a rendszer sokáig jól működött, mert - kevés kivételtől eltekintve - a szolgáltatásokat az előállítás helyén használták fel. Az utóbbi években azonban az ilyen jellegű tevékenység eredete és hasznosítása egyre gyakrabban oszlik meg két tagállam között, ami - mint a bizottság közleménye megállapítja - számos adminisztratív bonyodalom forrása volt, emellett torzította a versenyt, egyes esetekben pedig kettős adóztatáshoz, máskor meg az adó alóli kibúváshoz vezetett.
A határokon túlra nyújtott szolgáltatások száma a globalizáció, a dereguláció és a gyors technológiai változások korában gyorsan emelkedik, ami az elszámolások komplexitásának mai fokán számos bonyodalomhoz vezet. Az elszámolásnak a felhasználás helyszínére való áttételében mindazonáltal több kivételt továbbra is fenntartanak. Ingatlanok esetében például ezután is az érintett vagyontárgy helyszíne szerinti elszámolást alkalmazzák, a kulturális, művészi, sport- és szórakoztató szolgáltatások esetében pedig a szóban forgó tevékenység végrehajtásának helyszínét veszik alapul. A személyszállító szolgáltatások utáni áfa elszámolására pedig később tesz közzé tervezetet az Európai Bizottság. (VG)
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.