BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Áremelésekkel indul az év

Az általános forgalmiadó-kulcsok módosítása miatt január 1-jétől a szokásosnál több termék, s közüzemi díj ára változik. Többe kerülnek a közszolgáltatások, s nő az energia, az utazás, a távközlés ára.



Január 1-jétől átlagosan 6,8 százalékkal nő a gáz lakossági ára. Ebből 3 százalékot jelent az áfakulcs 12 százalékról 15-re emelése. A felhasznált gázmennyiségtől függő lakossági kompenzáció alapján évi 1500 köbméter alatt 47,10 forintot kell fizetni, 1500-3000 köbméter között pedig az 1500 köbméter feletti fogyasztás áfával együtt 50,20 forintba kerül majd (a földgázpiaci változásokról bővebben a 8. oldalon). Bár az áram ára nem emelkedik, mégis többet kell érte fizetni, mert a villamos energiát jövő évtől az eddigi 12 százalék helyett 25 százalékos áfa terheli.

Drágább lesz a közlekedés is. A belföldi vonatokra szóló jegyek ára átlagosan 11 százalékkal nő - három százalékot ebből is a forgalmi adó emelése jelent. A helyközi buszközlekedésért januártól három százalékkal kell majd többet fizetni, de itt még az idén ősszel hétszázalékos áremelésre került sor. A Matáv január 1-jétől átlagosan 1,6 százalékkal - tehát a tervezett infláció alatt - emeli tarifáit. A kábeltelevíziós szolgáltatásokért átlagosan 10 százalékkal kell majd többet fizetni.

Az infláció felett nő viszont több fővárosi közszolgáltatás tarifája. Január 1-jétől drasztikusan, 36,9 százalékkal emelkedik Budapesten a csatornadíj, így áfával együtt köbméterenként 186 forintot kell fizetni a jelenlegi 137 forint helyett. Az indoklás szerint a szokásosnál lényegesen nagyobb növekedést a környezetterhelési díj bevezetése okozza. Emellett az áfa mértéke itt is változik, a jövő évtől 15 százalékra nő. Az egy átlagos lakásra jutó havi többletkiadás 724 forint lesz. A közgyűlés döntött a vízdíj 6,5 százalékos emeléséről is, jövőre a fővárosban az ivóvízért köbméterenként 143 forintot kell majd fizetni. Az átlagos háztartásra jutó havi többletkiadás 148 forintra becsülhető. A szippantott szennyvíz elszállításáért jövőre 10,5 százalékkal kell többet fizetniük azoknak, akik csatornázatlan területen laknak.

Jelentősen nőnek Budapesten a BKV tarifái is: januártól 13, júliustól újabb 5 százalékkal drágul a tömegközlekedés. Januártól egy jegy 140, egy bérlet 5200 forintba kerül majd, a nyugdíjasoknak és a tanulóknak pedig 1850 forintot kell fizetniük. Júliustól a vonaljegyek ára 145 lesz, míg a bérleteké 5400, illetve 2050 forintra nő. Az árban benne van az áfa 3 százalékos emelése. A lakossági távhőszolgáltatás díja - szintén a 15 százalékos áfa miatt - 1,9-2,6 százalék közötti mértékben nő. A temetkezési közszolgáltatások ára mintegy 10 százalékkal emelkedik. (KÁ)

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.