BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Csak ne romoljon el semmi!

A helyzet Franciaországban, Belgiumban és Németországban is hasonló az itthonihoz: jobb, ha az ünnepek alatt nem romlik el otthon semmi!

Úgy látszik, a jelenség nemcsak nálunk jellemző, külföldön sem ismeretlen.

Belgiumban semmiképpen sem, de lehetőleg még a jobban működő Franciaországban sem. Kegyetlenül nehéz szerelőt találni, olyat pedig, aki el is jön, amikorra ígérte, még kegyetlenebbül nehéz. Furcsa módon a legkeservesebb azokban a szakmákban, amelyekben elvileg szabadpiaci törvények uralkodnak. Azt gondolnánk pedig, hogy az egyenletesen nagy kereslet egyenletesen nagy kínálatot is hoz létre, válogathatunk vízvezeték szerelőben, burkolóban, kertészben, költöztetőben, mindenféle szabad vállalkozóban. Hát nem! Ellenben az egyelőre állami, vagy legalább is félig állami gáz- és elektromos művek még aznap, általában négy órán belül küld szakembert, ha kellően drámai a helyzet és mi azt kellőképpen drámaian is adjuk elő. Ugyanez mondható el a vízművekről Franciaországban és Belgiumban, jóval kisebb mértékben ugyan, de körülbelül kétnapi várakozással a telefonhálózatról is. Jó, a franciáknál nyerhetünk egy fél napot. Megnyugodhatunk-e a beavatkozás után? Gáz- és vízvezeték szerelést követően általában igen, ha a számítógépünk romlik el, és a szerelő távoztával megint csak nem tudunk internetezni, nem tudjuk kinyitni elektromos postánkat, akkor többhetes, akár hónapos rendkívüli állapotra kell berendezkednünk, Belgiumban feltétlenül.

A német városlakók többsége nem öröklakásban, hanem bérlakásban él. A berlinieknek mindössze 18 százaléka bír saját lakással. Most ne firtassuk, hogy ez miért alakult így, annak ellenére, hogy miközben Németországban átlagosan négyszer magasabbak a jövedelmek, mint nálunk, a lakásárak egy cseppet sem térnek el egymástól. Mindenesetre annak a ténynek, hogy az emberek bérlakásban élnek, komoly jelentősége van témánk szempontjából. A bérházakhoz házkezelőségek sűrű hálózata tartozik. A háziurat képviselő, lényegében adminisztratív munkát végző házkezelőségek ugyanakkor házmester cégekre bízzák a lakások, házak gyakorlati üzemben tartását. A házmesterek ünnepi ügyeleteket is szoktak tartani, így hát csőtörés, villanyáram kimaradás esetén, vagy ha nincs víz, akkor még karácsonykor is a házmesterhez fordulhatok, aki érdekelt abban, hogy gyors, és pontos munkát végezzen. Azért érdekelt, mert ha panasz érkezik ellene, akkor a házkezelőség simán fölbonthatja vele a szerződést, és más házmesterrel állapodik meg, ugyanis a házmester cégekből is túlkínálat van, konkurenciaharcot vívnak egymással, tehát bármelyikük készséggel ugrik, ha esetleg átveheti valamely konkurensének a házát. Ám illúziókat nem érdemes itt sem kergetni, mert a gyorsaság mindent egybevetve nem jellemző, legalábbis a berlini szolgáltatásokra. (MR)

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.