Mindhárom a Dunaferr Rt. 80 százalékos tulajdonrészére pályázó konzorciummal megkötötte a szándéknyilatkozatot Dunaújváros önkormányzata - jelentette be kedden délelőtt Kálmán András polgármester évzáró sajtótájékoztatóján Dunaújvárosban.
Elmondta: a szándéknyilatkozat a foglalkoztatási program fejlesztésére és infrastrukturális beruházásokra vonatkozik. Ismert, hogy a Dunaferr Rt. állami tulajdonrészére három pályázó, az orosz SeverStal, az ukrán Donbass és a brit-indiai LNM Grup nyújtotta be pályázatát. A nyertes pályázót kedden délután hirdeti ki az ÁPV Rt. - tette hozzá.
Kálmán András elmondta, hogy hétfőn az előkészítő bizottság tett javaslatot a győztes konzorciumra, ám a javaslat titkos. A pályázat kapcsán hangsúlyozta: csaknem 15 százalékos tulajdonrészük ellenére az ÁPV Rt. kihagyta az önkormányzatot a döntéshozatali folyamatból, de Dunaújváros az állami vállalat döntését tudomásul vette.
A város polgármestere hangsúlyozta, a térség felkészült a vállalat privatizációját követő változások kezelésére, hiszen az elmúlt időszakban három közalapítvány és két kht. alakult meg, amelyek a térség foglalkoztatását, infrastrukturális fejlesztését segítik, illetve a Dunaferr Rt.-nek beszállító cégeket támogatják.
A polgármester szerint a privatizációt követően az egyik legfontosabb kérdés az lesz, hogy mi lesz az önkormányzati részvénycsomag sorsa.
Kálmán András hozzátette: a ma délutáni döntéssel nem zárul le a privatizációs folyamat, hiszen a nyertesnek meg kell állapodnia a pénzintézetekkel az adósságkezelési folyamatról, illetve a szakszervezetekkel a kollektív szerződésről.
A város 2004-es terveivel kapcsolatban a polgármester elmondta: folytatni kell a város foglalkoztatásának fejlesztését, illetve elindítják a belvárosi rekonstrukciót is, melynek keretében felújítják a városházát, illetve a Vasmű utat. Emellett további létszámbővítő fejlesztések indulnak jövőre Dunaújvárosban.
Az önkormányzati sporttámogatással kapcsolatban Kálmán András kifejtette: a Dunaferr Rt. a 2003-as évben 400 millió forintra maximalizálta a támogatás mértékét a Dunaferr SE keretében működő kilenc szakosztály számára. Ez az összeg a jövő évben további 200 millió forinttal csökken, így a városnak nagyobb felelőssége lesz a szakosztályok fennmaradása terén.
Elmondta, a jövőben az utánpótlás támogatását bővítik ki, emellett a labdarúgást és a jégkorongot kiemelten segítik. (MTI)
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.