Egységes uniós üzemanyagadó?
Egyes tagországokban jelentősen emelkedhet az üzemanyagok ára, ha az Európa Tanács elfogadja az Európai Bizottságnak a benzint és a dízelolajat terhelő fogyasztási adó fokozatos harmonizációját célzó előterjesztését. A terv értelmében a benzinnél a jelenleg hatályos - hazánk által is átvett - irányelvben szereplő 245 euró/ 1000 literes minimum-előírás helyett 2012-re fokozatosan 330 eurós abszolút adómérték lépne életbe, amelytől tehát sem lefelé, sem felfelé nem térhetnének el a tagországok. A lakosság számára a dízelolaj esetében is ez a ráta érvényesülne, ugyanakkor az üzleti felhasználók részére kedvezményes adósáv lépne életbe ennél az üzemanyagfajtánál.
Brüsszel azért terjesztette elő ezt a javaslatot, mert az eddigi tapasztalatok szerint a minimumszint rögzítése nem vezetett az üzemanyagárak érdemi közeledéséhez. Márpedig az egységes piac hatékony működéséhez az is hozzátartozik, hogy fokozatosan kiegyenlítődjenek az árak - hangzik az érvelés. Ez a környezetvédelem szempontjából is előnyös lenne, hiszen megszűnne a benzinturizmus által okozott pazarlás.
A terv ellenzői ugyanakkor azzal érvelnek, hogy a tagországok közötti bizonyos mértékű adóverseny egészséges, sőt kifejezetten hasznos. Egyébként is kevés esély van arra, hogy a tanács - amelynek, mint minden adópolitikai kérdésben, ezúttal is egyhangú döntést kell hoznia - elfogadja a konkrét mérték rögzítését, hiszen eddig a minimális kulcsok megállapítása is nagy eredménynek számított a különböző adónemeknél. Ezen túlmenően a kétféle dízelolajadó alkalmazása egy sor gyakorlati problémát is felvet - már csak azért is, mert ez a rendszer sok csalásra adna alkalmat.
Ezeket az aggályokat figyelembe véve az Európai Parlament elvetette a javaslatot, amely így meglehetősen rossz esélyekkel kerül tanácsi tárgyalásra (jóllehet jogilag nem jelent semmit a parlamenti döntés, hiszen a testületnek itt csak véleményezési joga van). A tanácsi vitában megfigyelőként már a jelölt államok - így Magyarország - képviselői is részt vehetnek, és aligha fogják támogatni a bizottsági javaslatot; ehhez pontosan akkor kellene jelentős adóemeléseket végrehajtani, amikor az eurózónához való csatlakozás előkészítése éppen hogy az infláció csökkentését követeli meg.


