A harmadik negyedévben a bruttó hazai termelés 0,8 százalékkal haladta meg az előző három hónap szintjét, igazolva ezzel, hogy a konjunktúraciklus mélypontja 2003 első negyedéve volt, és elkezdődött a gyorsulás. A növekedési számok megegyeznek a Központi Statisztikai Hivatal által egy hónapja közölt adatokkal, a most megjelent részletek azonban több helyen meglepetést jelentenek.
A szakértők a magasabb növekedési ütem mellett szerkezeti javulásra is számítottak, ez azonban nem következett be. A megtermelt jövedelem felhasználásában továbbra is a fogyasztás viszi a prímet, sőt, még emelkedett is a háztartási fogyasztás dinamikája. Eközben a beruházások is rákapcsoltak, így törvényszerű, hogy a teljes belföldi felhasználás megugrása az import növekedését eredményezte. Utoljára két és fél éve volt ilyen mértékű a behozatal bővülése, és dacára annak, hogy az export is jelentős élénkülést mutat, az export-import olló 10 százalékpontnyi szélességre nyílt.
Ugyanakkor javulásra utaló jelek is megtalálhatók: az export mellett a készletezési tevékenység is rendkívül gyorsan bővült, így feltehető, hogy az import újabb meglódulása már a vállalati aktivitás növekedését jelzi - mondja Barcza György, az ING Bank elemzője. A közgazdász úgy véli, hogy lakáshitelezési szigorítások és a jövő évi alacsonyabb reálbér-növekedés mérsékelheti a lakosság vásárlási kedvét, így van esély a jelentős korrekcióra.
A külkereskedelmi mérleg adatai az utolsó hónapokban már az export-import olló záródását mutatták az árukereskedelem területén. Tehát nem kizárt, hogy már az utolsó negyedév is szerkezeti javulást mutat majd, bár az igazi változást csak a lakossági fogyasztás mérséklődése hozhat.
Az év utolsó hónapjaiban tovább gyorsulhat a gazdaság, az éves alapon 2,9 százalékos GDP-növekedés újra 3 százalék fölé kúszhat, az éves átlagos mutató azonban így is a legalacsonyabb lesz 1997 óta. Jövőre tovább nőhet a lendület, a vélemények azonban megoszlanak arról, hogy milyen mértékű lehet a fellendülés. A legtöbben a 3 százalékot alig meghaladó 2004-es GDP-növekedést várnak, vagyis igen kis mértékű élénkülést. Barcza ennél optimistább, számításai szerint jövőre a bővülés 3,6 százalék körül lehet majd.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.