z Milyen alternatívát jelenthet Csongrád számára az idegenforgalom?
Az ipar akkor fejlődhet, és a várható befektetések is úgy valósulhatnak meg nagyobb eséllyel, ha Csongrád ki tudja használni kedvező és egyedi turisztikai adottságait. A régióban is a magasabb hozzáadott értéket előállító termelői tőke megjelenésére lehet számítani. A befektetők már nemcsak az olcsó munkaerőt keresik, hanem fontos számukra a városi környezet és a kikapcsolódási, rekreációs lehetőség is. Csongrádon a holt és az élő Tisza, illetve a Körös-torkolat homokstrandja egyedi körülményeket kínál az idelátogatók számára, és a belváros hatalmas parkjai és zöldfelületei is kellemes környezetet nyújtanak. A gyógyvíznek köszönhetően a turizmus nincs kitéve a szezonalitási hátrányoknak. Az óvárosban található a település ősi városrésze, amely a jövő nagy turisztikai lehetőségét kínálja.
z Miért maradtak el eddig
a turisztikai beruházások?
Az utóbbi időszakban a városfejlesztésben a befektetői feltételek megteremtése szerepelt az első helyen. A kisebb előrelépések közül említésre méltó a fürdő harmincmillió forintos korszerűsítése, amelynek keretében gyógyászati berendezéseket vásárolunk, és a szükséges átépítési munkákat is elvégezzük. Ahhoz azonban, hogy Csongrád élni tudjon turisztikai lehetőségeivel, milliárdos fejlesztési pénzekre lenne szükség.
z Milyen esélyt lát a források megszerzésére?
Az EU-alapok megnyílnak, ezért bízunk abban, hogy turisztikai elképzeléseinkhez tudunk majd forrásokat szerezni. A napokban fogadta el a testület a belvárosi rekonstrukcióról és az idegenforgalmi hasznosításról szóló programot, amelyet a PHARE 2002- 2003-as keretére nyújtunk be. Sikeres pályázat esetén Hollókő után Csongrádon is élő skanzen működhetne a régi halászfaluban. A projekt tervezett bekerülési költsége 600-650 millió forint körüli összeg lesz. Több, zöldmezős idegenforgalmi beruházásra szolgáló telket is kialakított a város. A szálloda- és gyógyfürdőkomplexumok létesítésére alkalmas területeket közművesítve kívánjuk értékesíteni, de a jelenlegi gyógyfürdőben is lehet fejleszteni. Több kedvezményt is kínálunk az idegenforgalomban érdekelt hazai és külföldi vállalkozásoknak. A zöldmezős beruházásra kijelölt területeken a telekhatárig kiépítjük az összes közművet. Ha a beruházó olyan pályázati forrásokat szeretne igénybe venni, amelyek felhasználásához az önkormányzati partnerség feltétel, gazdasági társasági formában részt tudunk venni a projektekben. A Körös-torkolat fejlesztése is fontos számunkra, ezért a vendégfogadó képességet javítjuk.
z Kevés működő tőke érkezik Csongrád megyébe, különösen a kisvárosokba. Ön szerint jöhetnek-e új befektetők a következő években?
Komoly befektetővonzó prog-
ramot indított a kormány. Az ITDH székházában decemberben Csongrád megye is bemutatkozott, és e rendezvényen mi is részt vettünk. Igyekszünk megjelenni külföldön is. Legutóbb Münchenben vettünk részt egy ingatlanpiaci kiállításon, ahol akadtak olyanok, akikkel azóta konkrét tárgyalásokat folytatunk.
z Nyújtanak-e adókedvezményeket a beruházóknak?
Iparűzési adókedvezményt adunk, amelyet az EU-csatlakozás miatt 2007. december 31-ig tarthatunk fenn. Ezt követően a birtokpolitikával, a területértékesítéssel és az infrastruktúra kiépítésével lehetünk vonzóak. Az új befektetők mellett fontosak az itt működő kis- és középvállalkozók is, hiszen a foglalkoztatásban meghatározók, és egy-két nagyobb cég mellett ők reprezentálják a város gazdaságát. Gondolkodunk azon, hogy őket is segítsük valamilyen formában. Az ösztönzési program persze nagyban függ a jövő évi költségvetési lehetőségektől, de hosszabb távon mindenképp célszerű azt megvalósítani.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.