BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Kedvezményes hitel, kettős fék – így kerülnék el az árrobbanást az Otthon Start kezdetekor

A kormány szeptember 1-jétől fix 3 százalékos kamatozású, akár 50 millió forintos hitelt kínál első lakást vásárlóknak. Az árrobbanás elkerülésére keresleti korlátokat és kínálatbővítő intézkedéseket vezetnek be, hogy a program valóban az otthonteremtést szolgálja.

Az Otthon Start program szeptember 1-jén indul, és fix, 3 százalékos kamatozású lakáshitelt kínál legfeljebb 50 millió forintig, 25 éves futamidővel. A konstrukció különlegessége, hogy nemcsak családosok, hanem minden első lakást vásárló igénybe veheti, így például egyedülálló fiatalok vagy olyan házastársak is, akiknek korábban csak egyiküknek volt ingatlana. A cél, hogy sokkal szélesebb kör számára váljon elérhetővé a saját otthon megszerzése, mint a korábbi támogatási programok esetében – írja a Makronóm.

Kedvezményes hitel, kettős fék – így kerülnék el az árrobbanást az Otthon Start kezdetekor
Kedvezményes hitel, kettős fék – így kerülnék el az árrobbanást az Otthon Start kezdetekor / Fotó: Garun Studios / Shutterstock

A kormány tisztában van azzal, hogy egy ilyen kedvező hitel erős keresletet generálhat, ami az árak elszabadulásához vezethet. Ezért dolgoztak ki egy úgynevezett „kettős fék”-rendszert, amely egyszerre szabályozza a keresletet és ösztönzi a kínálat növekedését. A cél, hogy a támogatás valóban az otthonteremtést segítse, ne pedig az ingatlanpiaci árakat hajtsa fel.

Keresleti korlátok a spekuláció ellen

A program több ponton korlátozza a jogosultságot. Csak olyan ingatlan vásárolható, amelynek értéke lakás esetén legfeljebb 100 millió, ház esetén 150 millió forint. A négyzetméterár nem haladhatja meg az 1,5 millió forintot, így a legdrágább belvárosi és luxusprojektek gyakorlatilag kiesnek a támogatott körből. 

Az állam öt évre elidegenítési és terhelési tilalmat jegyez be a megvett ingatlanra, ami gyakorlatilag kizárja a gyors haszonszerzési célú továbbértékesítést. 

A programnak nincs záró határideje, tehát a vásárlások időben eloszlanak, nem alakulhat ki egyszerre tömeges kereslet. A visszaélésekre szigorú pénzügyi és büntetőjogi következmények vonatkoznak: aki jogosulatlanul veszi igénybe a támogatást, annak a teljes kamattámogatást kamatemeléssel együtt vissza kell fizetnie.

A kínálat növelése a kereslet mellé

A kormány három fontos intézkedéssel bővíti a kínálatot. Lerövidül az építési engedélyezés határideje 25 napra, ami gyorsítja az új lakások piacra kerülését. Meghosszabbították 2026 végéig az 5 százalékos áfát az új építésű lakások (150 négyzetméterig) és házak (300 négyzetméterig) esetében, ami jelentős pénzügyi könnyítés a vásárlóknak és az építtetőknek. Emellett 300 milliárd forintos lakhatási tőkeprogram indul, amelynek célja, hogy öt év alatt legalább 30 ezer megfizethető új otthon épüljön.

A megnövekedett, hitelképes kereslet ráadásul a korábban „beragadt” használt ingatlanokat is piacra viheti, akár további 8-10 ezer lakással bővítve a kínálatot.

Az elmúlt években meredeken csökkent a lakásépítések száma: 2023-ban 13 295 új lakás épült, ami 29 százalékos visszaesést jelentett. Ugyanakkor a lakáshitelezés volumene az utóbbi időben újra nő, 2024-ben több mint 120 százalékkal emelkedett. A piacon a befektetési célú vásárlók aránya is jelentős, Budapesten a vevők közel 40 százaléka befektető. A kormány célja, hogy a támogatás elsősorban saját célra vásárlókhoz jusson, és visszaszorítsa a spekulációt.

Várható hatások

A kormány becslése szerint a program évente legfeljebb 1,5–2,5 százalékkal növeli az árakat, ami jóval kisebb, mint a korábbi támogatási ciklusok idején tapasztalt 6–9 százalékos drágulás. A kormány szerint a társadalmi haszon – több otthonhoz jutó fiatal, új munkahelyek az építőiparban, magasabb adóbevételek – bőven ellensúlyozza ezt a mérsékelt áremelkedést.

A stabil és kiszámítható kereslet ráadásul ösztönzi a beruházókat, így a következő években évente akár 10 ezerrel több új ingatlan kerülhet piacra a jelenlegi szinthez képest. Az Otthon Start program így egyszerre segítheti a lakhatási gondok enyhítését és a gazdaság élénkítését.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.