Továbbra is bizonytalan, mikor jutnak a pénzükhöz azok a - zömmel - hajdú-bihari libatenyésztők, akiknek a Hajdú-Bét Rt. több tízmillió forinttal tartozik.
A követelésük nyomatékosítására ma reggeltől többórás tüntetést szervező törzstenyésztők mintegy húsztagú csoportja előbb megpróbált bejutni a baromfifeldolgozó cég debreceni gyárába, ám ott a portáról kitessékelték őket az utcára.
Ezt követően a tüntetők transzparensekkel felszerelve a gyár előtt vártak arra, hogy valaki szóba álljon velük. Tíz óra tájban két küldöttjüket fogadta Pálfi Csaba, a debreceni gyár gazdasági igazgatója, aki egyben megüzente, hogy délután három órától a sajtót is tájékoztatni fogják.
Hosszas tárgyalás után a tenyésztők két megbízottja azzal az információval tért vissza társaihoz, hogy konkrét ígéretet ezúttal sem kaptak pénzük kifizetésére. Ehelyett csak abban állapodtak meg a gazdasági igazgatóval, hogy a cég december 24-ig értesíteni fogja őket, hogyan kívánják később rendezni adósságukat.
A néhány héttel korábbihoz hasonlóan eredménytelenül végződött demonstrációjuk után a tenyésztők egy csoportja a debreceni városi kapitányságra vonult, hogy feljelentést tegyen a Hajdú-Bét Rt. ellen. Közülük négyen korábban már megtették ezt, ám a rendőrség bűncselekmény hiányára hivatkozva elutasította kérésüket.(MTI)
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.