Észrevételek a bortörvényhez
A különleges minőségű borokat kötelező jelleggel helyben kellene palackozni - a magas minőségi borokat készítő pincészetek jelentős része szorgalmazza, hogy ez a feltétel is szerepeljen a tavasszal elfogadandó bortörvény szövegében. Noha erről legkorábban márciusban születik döntés - az előterjesztés parlamenti általános vitája decemberben megkezdődött, de csak februárban folytatódik -, a kezdeményezésnek van esélye. A szocialista Karakas János legalábbis a parlamentben maga is hasonló észrevételt tett.
A helyben palackozás elsősorban azoknak a tokaji és egri termelőknek a "szívügye", akik az aszú és a bikavér nemzetközi presztízsének emelését - ezen keresztül természetesen saját piaci pozícióik erősítését - tűzték ki célul. A kezdeményezés nem új: a termelők évek óta rendre előhozakodnak vele, ám ezúttal sem sikerült elérniük, hogy bekerüljön a földművelésügyi tárca eredeti, a kormány által elfogadott előterjesztésébe. Ennek oka, hogy egyes nagyobb, az ország több pontján tevékenykedő cégek ellenérdekeltek.
A tokajiak elsőrendű szempontjai között - mint Egyedi Andrástól, a legnevesebb pincészeteket tömörítő Tokaj Renaissance Egyesület ügyvivőjétől megtudtuk - nemcsak a helyben palackozás szerepel. Szorgalmazzák még, hogy a jogszabály ne tegye lehetővé aszú készítését más borvidékeken, valamint hogy a már megalakult borvidéki borbíráló bizottságnak legyen beleszólása a tokaji borkülönlegességek érzékszervi minősítésébe. Erre a jelenlegi helyzetben és az előterjesztés szerint is csak az Országos Borszakértő Bizottságnak van jogosítványa.
Az eddigiek alapján egyébként úgy tűnik, bizonyos pontokon a koalíció és ellenzék egyetértése is elérhető. A Házban nemcsak Karakas, hanem a fideszes Demeter Ervin is több olyan megállapítást tett, amelyek tükrözik a minőségi termelők elvárásait. Utóbbi például az eredetvédelmi rendszer kialakítását és a törvényben használt fogalmak tisztázását sürgette, továbbá megjegyezte, hogy Magyarországon kevesebb borvidékre lenne szükség.
Mint arról már beszámoltunk, a borvidékek számának csökkentése most nincs napirenden; a kormány ehelyett a borrégiók létrehozásának lehetőségét teremtené meg előterjesztésében. Csakhogy többen attól tartanak, a régiós borok belépésével nemhogy egyszerűsödne, inkább tovább bonyolódik a jelenleg is nehezen átlátható rendszer.


