BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

EuropAid: hazai esélyek



Évi négymilliárd eurós EU-s fejlesztési segély lebonyolításában való részvétel lehetősége nyílik meg a magyar cégek előtt a jövő májusi uniós csatlakozással - mondta lapunknak adott interjújában Giorgio Bonacci, az Európai Bizottság segélyprogramokért felelős főigazgatója, a bizottság EuropAid részlegének vezetője budapesti tárgyalásai befejeztével. Ezeket az uniós büdzséből finanszírozott segélyeket a PHARE-hoz és a többi előcsatlakozási alaphoz hasonló lebonyolítással juttatják el a kedvezményezettekhez, ami a gyakorlatban azt jelenti, hogy éppúgy meg lehet pályázni a lebonyolításban való részvételt, mint ott - májustól tehát már a magyar cégeknek is.

Konkrétan három térségi és számos horizontális programról van szó. Előbbiek az uniós zsargonban mediterrán térségnek nevezett észak-afrikai és közel-keleti országok segítésére létrehozott, évi 1 milliárd eurót szétosztó MEDA, az ázsiai és latin-amerikai térséget segélyező, évi 570 millió eurót felhasználó ALA, valamint az Afrika déli részét segítő PERD. Az észak-, közép- és nyugat-afrikai, karibi és csendes-óceáni térség (ACP-országok) számára működtetett, évi 3 milliárd eurót felhasználó Európai Fejlesztési Alap segélyeinek felhasználásában egyelőre még nem nyílik meg a lehetőség, csak 2007-től.

A májusban megnyíló alapok is óriási lehetőségeket ígérnek a magyar cégeknek és a nem kormányzati szervezeteknek (NGO-knak) egyaránt - hangsúlyozta Bonacci. Olyan projektek megvalósításába szállhatnak be, mint bútor-, számítógép- vagy járműszállítások, útépítések, gátépítések. Elsősorban azoknak a cégeknek van esélyük részesedni a forrásokból, amelyek saját területükön versenyképesek és ismerik az uniós segélyalapok működését. Előnyt jelenthet az is, ha a pályázó más uniós cégekkel konzorciumban jelentkezik. Bonacci szerint a magyar vállalatok elsősorban a kelet-európai térségben, a Balkánon megvalósuló fejlesztések során lehetnek esélyesek a lebonyolítás elnyerésére.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.