BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Honvédségi béremelések

A hivatásos és a szerződéses katonák hat százalékos béremelését tervezi a Honvédelmi Minisztérium jövőre, sőt a sorkatonák illetményét is megemelik - közölte Juhász Ferenc honvédelmi miniszter.

A szaktárca vezetője elmondta, a kormány szándéka, hogy legkésőbb 2005 nyarán leszereljenek az utolsó sorkatonák és azon dolgoznak, hogy ezt az időpontot korábbra hozzák.

Juhász Ferenc arról is szólt, hogy a szaktárca januártól nyolc százalékkal emeli a sorkatonák jelenleg 4950 forintos illetményét, ezzel is kompenzálni kívánja a hivatásos-szerződéses haderőre való áttérés utolsó másfél éve során bevonuló fiatalokat.

Mint mondta, "arra törekszünk, hogy kompenzáljuk azokat, akik az utolsó időszakban alkotmányos kötelezettségük alapján feladatot teljesítenek a Magyar Honvédségnél". Bejelentette, hogy az utolsóként bevonuló és leszerelő sorkatonákat is "kárpótolni" fogja a szaktárca.

Elmondása szerint már most karácsonykor "zsebpénzt" kapnak az éppen sorkatonai idejüket töltő sorkatonák. A jelenleg szolgálatot teljesítő mintegy 6500 sorkatona fejenként 5000 forintot kap kézhez, még karácsony előtt.

Juhász Ferenc azt is elmondta, hogy jövőre a hivatásos-szerződéses katonák is bérfejlesztésre számíthatnak, várhatóan hat százalékkal emelik majd illetményüket, valamint egyes pótlékaikat is rendezik. Közlése szerint egyebek szerint olyan pótlékok kidolgozását tervezik, amelyek minőségi munkavégzésre ösztönöznek, valamint erősítik a katonák mobilitását, és azt is tervezik, hogy lehetőséget biztosítanak a parancsnokoknak, hogy a jól teljesítő katonákat külön honorálhassák. (MTI)

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.