Magyarország hat helyet viszszacsúszott azon a ranglistán, amelyet a Világgazdasági Fórum állít fel évről évre az információs és kommunikációs technológiai (ICT) eszközökkel és hálózati infrastruktúrával való ellátottság, illetve az ilyen eszközök produktív célú használatának mérésére. A tanulmány célját a fórum alapítója és elnöke, Klaus Schwab professzor abban jelölte meg, hogy világszerte ösztönözni kell az egyéneket, a vállalkozásokat és a kormányokat az információs és kommunikációs technológiák fokozottabb felhasználására.
A lista első öt helyezettje között - kevéssé meglepő módon - három skandináv állam (Finnország, Svédország, Dánia) található, az első helyen álló USA és a másodikként befutó Szingapúr mögött. Az élbolyban jelentős mozgás volt a tavalyi rangsorhoz képest: Svájc a 13. helyről a 7.-re, Ausztrália a 15.-ről a 9.-re, Japán pedig a 20.-ról a 12. helyre lépett előre. Nagy-Britannia viszont egy év alatt a 7.-ről a 15. helyre esett vissza. A középmezőnyben lévő Magyarországot a tavalyi 30. helyről a 36.-ra soroltak vissza, ahol olyan államok előtt állunk, mint Dél-Afrika, Thaiföld, Brazília és Tunézia. Nem sok vigaszt jelent, hogy a Világgazdasági Fórum elemzői ugyancsak jelentősen leértékelték Lengyelországot, amelynek besorolását a tavalyi 39. helyről 47.-re módosították. A volt keleti blokk országaiból az idén Észtország áll a legelőkelőbb, 25. helyen, Szlovénia a 30., Csehország pedig a 33.
A kevéssé fejlett államok ellátottságát elemezve a jelentés szerzői egy fontos értelmezésbeli változásra mutatnak rá. Míg korábban a szegénységet az információs és kommunikációs technológiák fejlesztésének megkerülhetetlen akadályaként jelölték meg, mára elfogadottá vált az a nézet, hogy a korszerű eszközök alkalmazása páratlan esélyt kínál az elmaradottságból való kiemelkedésre.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.