ovács Kálmán informatikai és hírközlési miniszter a jelölő bizottság elnökének javaslatára kinevezte a Nemzeti Hírközlési Hatóság Tanácsának (NHHT) tagjait.
A miniszter keddi budapesti sajtótájékoztatóján elmondta: a részben három, illetve öt évre kinevezett tagok kiválasztásában a jogi és közgazdasági ismeretek domináltak.
A miniszter három évre nevezte ki Bánhidi Ferencet, aki 2002 óta a Hírközlési Felügyelet alelnöke és a Hírközlési Főfelügyelet vezetője. A tanács tagja lesz három évre Debreczeni Sándor, az Amerikai Kereskedelmi Kamara tagja, Hidasi István, a Hírközlési Döntőbizottság tagja.
Öt évre nevezték ki Nyevrikel Emíliát, a Budapesti Közgazdaságtudományi és Államigazgatási Egyetem oktatóját, Rácz Zsoltot, az Informatikai és Hírközlési Minisztérium korábbi közigazgatási államtitkárát, valamint Rozgonyi Krisztinát, a szaktárca szakértőjét.
A testület elnöke, Pataki Dániel, az IHM hírközléséért felelős helyettes államtitkára lesz.
Az új Nemzeti Hírközlési Hivatal Tanácsa 2004. január 1-jétől áll fel.
Kovács Kálmán újságírói kérdésre elmondta: a tanács elnöke közigazgatási államtitkári, míg a tagok helyettes államtitkári besorolásnak megfelelő bérezést kapnak.
Az új elektronikus hírközlési törvény január elsejei hatályba lépésével átalakul a Hírközlési Felügyelet és Döntőbizottság szerepe és felépítése. Feladatait a Nemzeti Hírközlési Hatóság veszi át, amelynek irányító testülete a Nemzeti Hírközlési Hatóság Tanácsa. (MTI)
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.